Hírek

2005.09.20. 00:00

A Maldinik ötvenéves házassága

Ötszázhetvenedik olasz bajnoki mérkőzését játszotta Paolo Maldini. Vasárnap beállította az eddigi listavezető Dino Zoff rekordját.

Árvay Sándor

Paolo Maldini

Született: 1968. 06. 26.

Magasság/testsúly: 186 cm/86 kg

Olasz bajnok: hétszer (1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004)

BEK-, BL-győztes: négyszer (1989, 1990, 1994, 2003)

Világbajnokság: bronz (1990), ezüst (1994)

A világ legjobb játékosa: 1994 (a World Soccer szavazásán)

A most utolért legendás kapus az Udinese, a Mantova, a Napoli, a Juventus, a Lazio és Fiorentina színeiben is szerepelt, míg a klubhűség mintaképének számító balbekk két évtizedes pályafutása eddigi valamennyi meccsén a piros-fekete csapatot szolgálta. A Maldini név azonban még ennél is hosszabb ideje, csaknem fél évszázada kötődik a Milanhoz, hiszen az édesapa Cesare annak idején csapatkapitányként vezette diadalra 1963-ban a BEK-győzelmet ünneplő gárdát, itt kezdte tréneri pályáját is, s az egykori szövetségi kapitány ma az utánpótlás igazgatójaként tevékenykedik a klubnál. – Arról nincsenek emlékeim, milyen játékos volt az apám, de edzői stílusával és gyakorlatával igen korán megismerkedhettem – mondta Paolo Maldini, ki gyermek futballistaként édesapja csoportjában ismerkedett a labdarúgás elemeivel a Milan-focisuliban. Nem volt még tizenhét esztendős, amikor már a felnőttek között is bemutatkozott: 1985. január 20-án lépett először pályára Serie A mérkőzésen. A Milan akkor 1-1-es döntetlent ért az Udinese othonában.

"Egyelőre valóban nem érzem a koromat, tökéletes az erőnlétem, s a sérülések is elkerülnek."

Csapatát azóta egyetlen pillanatra sem hagyta el, 570 bajnoki mérkőzésén 28 alkalommal volt eredményes (a válogatottban 126-szor szerepelt és hét gólt szerzett). Szerződése 2007-ig szól, ám a világhírű védő, aki csaknem mindent elért, amit egy futballista elérhet (az Európa- és világbajnoki cím hiányzik a gyűjteményéből) egyre többet gondol a visszavonulásra. – Csodálatos, hogy a klub enynyire bízik bennem, s még mindig hosszú távon épít rám. Amikor lejárt a kontraktusom, nem is számítottam arra, hogy új ajánlatot kapok a Milantól – emlékezik vissza a szerződésújítás napjaira. – Egyelőre valóban nem érzem a koromat, tökéletes az erőnlétem, s a sérülések is elkerülnek. Tényleg élvezem a játékot. Nem biztos azonban, hogy kivárom a szerződés lejártát. Hétről hétre, hónapról hónapra figyelem magam. Ha úgy érzem, elfogyott az erőm, akkor itt a távozás ideje. Emelt fejjel akarok visszavonulni, nem ragaszkodom foggal-körömmel a helyemhez. Addig akarok focizni, míg én számítok a legjobbnak a posztomon a csapatban. Nem mintha lebecsülném a kispadot, de úgy gondolom, hogy egy olyan játékosnak, aki egész életében kezdőember volt, nem való a csereszerep…

Tíz olasz érte el eddig az ötszázas álomhatárt

Zoff a következő fordulóban elveszíti (vasárnaptól már csak holtversenyes) olasz bajnoki listavezetői pozícióját, s Maldini ugorhat a Serie A-szereplések első helyére. A Milan védőjének királyságát egyhamar nem veszélyeztetik, hiszen a közelben settenkedő Pagliuca (Bologna) és Ferrara (Juventus) májusban fejezte be karrierjét, a többiek pedig meg már régebben visszavonultak. Magyarországon Illés Béla (519, MTK) a rekorder.

570: Paolo Maldini (1985-)

570: Dino Zoff (1961–1983)

569: Gianluca Pagliuca (1985–2005)

562: Pietro Vierchowod (1980–2000)

541: Roberto Mancini (1981–2000)

537: Silvio Piola (1929–1954)

532: Enrico Albertosi (1958–1980)

527: Gianni Rivera (1958–1979)

519: Giuseppe Bergomi (1980–1999)

500: Ciro Ferrara (1985–2005)

Magasság/testsúly: 186 cm/86 kg

Olasz bajnok: hétszer (1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004)

BEK-, BL-győztes: négyszer (1989, 1990, 1994, 2003)

Világbajnokság: bronz (1990), ezüst (1994)

A világ legjobb játékosa: 1994 (a World Soccer szavazásán) Tíz olasz érte el eddig az ötszázas álomhatárt

Zoff a következő fordulóban elveszíti (vasárnaptól már csak holtversenyes) olasz bajnoki listavezetői pozícióját, s Maldini ugorhat a Serie A-szereplések első helyére. A Milan védőjének királyságát egyhamar nem veszélyeztetik, hiszen a közelben settenkedő Pagliuca (Bologna) és Ferrara (Juventus) májusban fejezte be karrierjét, a többiek pedig meg már régebben visszavonultak. Magyarországon Illés Béla (519, MTK) a rekorder.

570: Paolo Maldini (1985-)

570: Dino Zoff (1961–1983)

569: Gianluca Pagliuca (1985–2005)

562: Pietro Vierchowod (1980–2000)

541: Roberto Mancini (1981–2000)

537: Silvio Piola (1929–1954)

532: Enrico Albertosi (1958–1980)

527: Gianni Rivera (1958–1979)

519: Giuseppe Bergomi (1980–1999)

500: Ciro Ferrara (1985–2005)

"Egyelőre valóban nem érzem a koromat, tökéletes az erőnlétem, s a sérülések is elkerülnek." -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik