Hírek

2005.09.27. 00:00

Államtitok az oltás költsége

Tegnap egészségügyi vezetőkön próbálták ki a madárinfluenza elleni hazai fejlesztésű oltóanyagot. Az állatkísérletek eddig sikeresek voltak, az ár azonban – államtitok.

Bánky Bea

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Kökény Mihály népegészségügyi kormánybiztos a magyar fejlesztésű vakcinával: a fejlesztés költségeiről nem beszélnek
[/caption]„Nem volt keretösszeg a madárinfluenza elleni felkészülésre. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök annyit mondott: pénzhiány nem gátolhatja a felkészülést. Nem is gátolja” – mondta Bujdosó László országos tisztifőorvos a madárinfluenza elleni oltóanyag első itthoni, emberi kipróbálása után. Az azt firtató kérdésekre, mennyibe került az eljárás, csak annyit válaszolt: „sokba”. Kijelentette: a pontos összeg államtitok. Hogy miért, arra nincs válasz, csak annyit lehet tudni, hogy a tisztiorvosi szolgálat büdzséjéből és a központi költségvetésből is csoportosítottak át összegeket erre a célra.

Hogy honnan mennyit? „Mindenhonnan sokat” – mondta Bujdosó. „A Johann Béla Országos Epidemiológiai Központ (OEK) és egy oltóanyaggyártó cég, az Omninvest Kft. közösen dolgozta ki a vakcinát – tette hozzá lapunk kérdésére az országos tisztifőorvos. A kutatás inkább az OEK-é, míg az oltóanyag előállítását az Omninvest Kft. végezte. Lapunk egyébként úgy tudja, egy-egy oltóanyag kifejlesztése minimálisan több százmillió forintos nagyságrendű kiadást jelent.

„A fülem sem nőtt meg, a körmeim is rendben vannak” – vizsgálgatta magát Rácz Jenő egészségügyi miniszter tegnap délelőtt azután, hogy beinjekciózták szervezetébe a madárinfluenza elleni oltóanyagot. A kísérleti nyúl szerepét a miniszter mellett Bujdosó László országos tisztifőorvos és Kökény Mihály népegészségügyi kormánybiztos vállalta magára. „Nagyjából három hét múlva derül ki, hogy milyen immunválaszt vált ki az oltóanyag a szervezetünkben” – tette hozzá Bujdosó László.

A tengerimalacokon és egereken végzett kísérletek már augusztus elején befejeződtek, a rágcsálók szervezete termelni kezdte a vírus elleni anyagot, azaz az eljárás sikeresnek bizonyult. Az engedélyek beszerzése és az OEK-ben lezajlott hivatalos oltóanyag-ellenőrzési vizsgálatok után megkezdődhettek a humán kísérletek. A vakcinákat majdnem száz önkéntes kapja meg a következő hetekben – a tervek szerint elsősorban azok, akik laboratóriumban vagy oltóanyag-előállító üzemben találkozhatnak a vírussal.

„Arra számítunk, hogy az elölt vírusokból és adalékanyagokból álló oltóanyag hatékony lesz emberi szervezetben is” – mondta a tisztifőorvos, nyomatékosítva, hogy idehaza jelen pillanatban semmi szükség ilyen oltásokat megelőző jelleggel beadni a lakosságnak. „Viszonylag kicsi az esélye, hogy Magyarországon a madárinfluenza emberi megbetegedéseket okozzon” – hangsúlyozta Bujdosó László.

Ha sikeres a vakcina emberi tesztje, elvben azonnal meg lehet kezdeni az oltóanyag tömeges előállítását. A WHO (Egészségyügyi Világszervezet) által küldött oltóvírusból Magyarországon nyolc hét alatt elkészülhet az első félmillió adag, ezt követően akár minden héten újabb 500 ezer. „Egyes eseteket nem, de egy esetleges járványt meg tudunk előzni körülbelül 3 és fél millió ember beoltásával” – mondta Bujdosó László. Hozzátette: a magyar lakosság számára elegendő az oltóanyag-előállító kapacitás, így szükség esetén mindenki hozzájuthat a vakcinához. A hazai kapacitás bővítésével akár ötvenmillió egységnyi oltóanyagot is előállíthatnak a magyar laboratóriumok. Ha a pesszimista előrejelzések beigazolódnak, erre szükség is lehet, hiszen az újonnan csatlakozó tíz európai uniós tagország közül egyedül Magyarország képes ilyen mennyiség gyártására.

Hónapokon belül ideérhet a járvány

Egyes szakértők szerint akár fél évbe, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtöki vészforgatókönyve alapján néhány hónapba telhet, amíg átterjedhet Európába az Indonéziában már bejelentett járvány. A madárinfluenza számlájára eddig 116 megbetegedés, félszáz haláleset és 15 millió járványban elpusztult szárnyas írható. A madárinfluenza jelenleg ismert variánsa egyelőre állatról állatra vagy emberre terjed, Bujdosó László szerint nehéz megmondani, az oltóanyag hatásos lesz-e abban az esetben, ha kialakul a vírus emberről emberre terjedő változata. „Az, hogy mekkora az esélye ennek, nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy az emberi A-vírusok, illetve a H5N1-es madárinfluenza-vírus rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, melyek világméretű járványt okozhatnak” – mondta az országos tisztifőorvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!