Fehéren-feketén a feketemunkáról

Az újságíró kicsit kényelmetlenül érzi magát, amikor a munkaügyi miniszter munkareggelijén egy fekete mellett szó esik a feketemunkáról is. Egyből nem esik olyan jól a kávé, szociális érzékenység támadja meg a tollforgatót. Ugye, az ember kora reggel nem szívesen hall kényelmetlen témákról. A feketemunka pedig ilyen.

Egyfelől az ember morog, hogy a feketén dolgozó után nem fizetik meg a különböző járulékokat, adót csalnak és hasonlók – vagyis megint más jár jobban, s nem mi. Aztán az sem jó, hogy kizsákmányolják a foglalkoztatottat, aki ráadásul egy frászban dolgozik – úgy is él. Az is eszünkbe jut, hogy főleg az idénymunkákra (szüret, kertészkedés, paprikázás, hagymázás) a határon túlról dől a melós. Azaz a magyarországi feketemunkást is kiszorítja a piacról az idegen. Márpedig mi nagy erőkkel állunk a magyarországi foglalkoztatás mellett. Azon ugyancsak felháborodhatunk, hogy az építőiparban milliárdos hasznot húzó cégeknek van pofájuk ennyire olcsón alkalmazni az embereket – egy részüket naná, hogy feketén.

Mi a megoldás? Mert naivak nem lehetünk: ahogy nem lesz teljes leszerelés és világbéke, úgy nem lesz minden munka törvényes. Vagyis a cél az arányok megváltoztatása. Mi kell ehhez? Vajon elég, ha az illetékes eztán több munkafelügyelőt küld az ország nyakára? Elegendő, ha a büntetések öszszegét a sokszorosára emelik? Egészen biztos az a jó, ha az állam csak a fenyegetés eszközével akar élni? Persze hogy nem ez a megoldás. Lehet például a munkaadók és a munkavállalók adó- és más terhein enyhíteni. És lehet arról álmodozni, hogy egyszer elénk toppan a Nagy Öntudatos Munkavállaló és Munkaadó. Ehhez azért kell még néhány száz év. Addig figyeljük a híradókat, a riadt arcokat, a fülön csípett szerencsétleneket. S közben mi se érezzük olyan jól magunkat.