Hírek

2005.09.08. 00:00

Jankó szerencsét próbál

Óriási lehetőség kapujába érkezett Vas János. A magyar válogatott fiatal csatára részt vesz a Stanley-kupa-győztes Dallas Stars edzőtáborában, és akár még a nagy csapatba is bekerülhet.

Hegyi Áron

[caption id="" align="alignleft" width="318"] Vas János valósan látja esélyeit. Tudja, csak akkor húzhatja magára a Dallas Stars mezét, ha az edzőtáborban százötven százalékot produkál.
[/caption]Vas János óriási lehetőség előtt áll. A magyar válogatott csatárát ugyanis három évvel azt követően, hogy lefoglalta a játékjogát, meghívta idény eleji edzőtáborába az észak-amerikai profi ligában, az NHL-ben szereplő Dallas Stars csapata. A „csillagosok” 1999-ben megnyerték a Stanley- kupát, azóta folyamatosan tagjai a rájátszásnak. Eddig csupán Gröschl Tamás és Szuper Levente kelt el a drafton, tétmérkőzésen még egyetlenegy magyar sem szerepelt az NHL-ben.

„Segít a tudat, hogy igazából minden csak rajtam múlik.” Vas János

A szeptemberi edzőtábor már közvetlen felkészülés az embert próbáló idényre, ahol a nyári szünet végeztével korcsolyát húznak az igazi sztárok is, amerikai, kanadai és orosz válogatottak. Aki az új fiúk közül legjobban teljesít az előszezon nyolc mérkőzésén, az maradhat a nagy csapatban. Persze, ők vannak kevesebben, a többség a farmcsapathoz, az Iowa Starshoz kerül, ahol játékban van, és bármikor megkaphatja a „behívót” a nagy csapathoz. De hogy került Vas Jankó az NHL-be? – Nem volt éppen egyenes az út. Dunaújvárosban kezdtem hokizni, el is jutottam két mérkőzésig a felnőttek között, amikor tizenhat évesen elvitt a svéd Malmö juniorcsapatába. Három edzőtáborozás után azt mondták, maradhatok a két évvel idősebbek között. Szerencsére jól ment a játék, az év végére már stabil tagja voltam az első sornak. A második évtől már a felnőttkeretnek is tagja voltam.

A szezon végén, tehát 2002-ben draftolt, azaz foglalta le a játékjogomat a Dallas, amiben vélhetően szerepe volt annak, hogy másodikok lettünk a svéd juniorbajnokságban, én pedig gólkirály lettem. Ezt követően nehéz hónapok vártak Jankóra, 2003 márciusában ugyanis elszakadt a térdszalagja, fél évet ki kellett hagynia. A Dallas azonban még sérülten is meghívta nyári edzőtáborába. Felépülése után továbbra is a Malmö juniorcsapatában játszott, 2004-ben azonban kölcsönadták a másodosztályban szereplő Halmstadnak. – Életem eddigi legjobb szezonja volt. A svéd másodosztály nagyon színvonalas, és először játszhattam végig egy szezont a felnőttek között. Többet fejlődtem, mint a megelőző három évben összesen. Talán a Dallas vezetői ezért döntötték el, hogy ideje a szorosabb kapcsolatnak.

A szorosabb kapcsolat az NHL-ben három évre szóló újoncszerződést jelent, ami persze nem garantálja, hogy az ifjú egyből a világ legerősebb bajnokságában találja magát. – Ahhoz nagyon sokat kell dolgozni. A hétfőn kezdődő edzőtáborban hat szakember fogja figyelni a játékosokat. Nem sok esély van bekerülni a nagyok közé, de segít a tudat, hogy igazából minden csak rajtam múlik. Ha látják, hogy százötven százalékot nyújtok, akkor, ígéretük szerint, jégre léphetek az előszezonban. Utána meg bármi lehet. Egyelőre azonban az Iowa tűnik valós lehetőségnek.

Dallas Stars

Alapítva: 1941., Texans néven

Első mérkőzés: 1941. 11. 06., Saint Paul Saints ellen (1-4).

A háború miatt csak 1946-ban indult újra a bajnokság, a Texans a United States Hockey League-ben (USHL) vitézkedett, egészen 1950-ig, ekkor 17 évre megszűnt a profi hoki a városban. 1967-től 1982-ig a Chicago Blackhawks farmcsapata működött Dallasban. Az NHL-be 1993-ban kapcsolódott be a Dallas Stars, amikor ideköltözött a csődbe ment Minnesota Northstars. Legnagyobb siker: Stanley-kupa-győzelem, 1999

Vas János

Szül.: 1984. január 29.

Magasság: 187 cm, súlya: 84 kg, posztja: balszélső

NHL-draft: 2002, Dallas Stars, 2. kör, 2. hely – összesítve: 32.

Klubjai: Dunaferr (2000), Malmö, junior (svéd, 2000– 2002), Malmö, felnőtt (svéd, I. o.) 2002–04 – kölcsönben: IK Panter, Troja Ljungby (svéd, II. o.), Halmstad (svéd, II. o., 2004–05)

Első mérkőzés: 1941. 11. 06., Saint Paul Saints ellen (1-4).

A háború miatt csak 1946-ban indult újra a bajnokság, a Texans a United States Hockey League-ben (USHL) vitézkedett, egészen 1950-ig, ekkor 17 évre megszűnt a profi hoki a városban. 1967-től 1982-ig a Chicago Blackhawks farmcsapata működött Dallasban. Az NHL-be 1993-ban kapcsolódott be a Dallas Stars, amikor ideköltözött a csődbe ment Minnesota Northstars. Legnagyobb siker: Stanley-kupa-győzelem, 1999 Vas János Szül.: 1984. január 29.

Magasság: 187 cm, súlya: 84 kg, posztja: balszélső

NHL-draft: 2002, Dallas Stars, 2. kör, 2. hely – összesítve: 32.

Klubjai: Dunaferr (2000), Malmö, junior (svéd, 2000– 2002), Malmö, felnőtt (svéd, I. o.) 2002–04 – kölcsönben: IK Panter, Troja Ljungby (svéd, II. o.), Halmstad (svéd, II. o., 2004–05) Vas János valósan látja esélyeit. Tudja, csak akkor húzhatja magára a Dallas Stars mezét, ha az edzőtáborban százötven százalékot produkál. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!