Jó reggelt!

Álltam nyolcvankét éves nagymamám kórházi ágya felett, akinél a combnyaktörést infarktus követte. Dolgos parasztasszony, aki szeretteivel, de főként önmagával szemben is kíméletlen volt. Aludt, hol az arcát néztem, hol a Gellérthegyet az ablakon át. Felébredt, azt mondta, álmában a gyermelyi gyermekévek jöttek elő. Kérdezte, forr-e a must. Apám válaszolt: nagy a gáz. Erős bor lesz – mosolygott, de figyelmeztetett, a pincébe le ne menjünk, ha nincs fönn bor, sört igyunk. „A tyúkok tojnak?” – kérdezte igazi érdeklődéssel. Sosem tagadta meg önmagát. Immáron miért tenné? (ia)