Jó reggelt!

Ha Ady Endre látta volna Őt, biztosan hozzá is írt volna verseket. De nem látta, mert Ady idejében még nem járt metró. Így helyette is nézzük a csodát. Ki szemérmesebben, ki szemtelenebbül. A leginkább nyálcsorgató fazon a tekintetével szinte levetkőzteti. Úgy bámulja, hogy a napszemüveg mögé rejtett arc is belepirul. Átvilágítja fent és lent, pásztázza az arcot, elidőz a kebleken, hosszan megpihen a lábakon. Aztán megtörik a varázs. A csodaszép leveszi napszemüvegét, s a fazonra tekint. Pontosabban a kezére. Az ujjára. Rajta a karikagyűrűre. Ebben maradnak. A szerelem ismer határokat. (szcs)