Közös európai pénzt, de mikor?

Galló Béla szerint káros sürgetni az euró bevezetését
A szerző politológus

Az euró bevezetésének időpontja körüli vita a magyar közélet minden nyavalyáját tükrözi. A neoliberális közgazdászok csak az aktus vélt vagy valós gazdasági előnyeit hangsúlyozzák, fő indokként azzal revolverezve, hogy a 2010-es dátum elodázásával a magyar gazdaság elveszítheti legendás tőkevonzó képességét. A politikai ellenzék eközben kárörvendően vigyorog már magán a vita tényén is. Persze, hogy el kell halasztani, mondják, hiszen a kormány csapnivaló gazdaságpolitikája elpuskázta a mihamarabbi bevezetés lehetőségét.

A „csapnivaló” kormány pedig felelősségteljesen hezitál. Fél szemmel imádott közgazdászaira, fél szemmel pedig a népszerűségi mutatókra sandít. Pedig ha valamiben, ebben a kérdésben tényleg kívánatos lenne a sokat emlegetett, de mindmáig homályban bujkáló nemzeti egység. Sőt, nemcsak politikai konszenzus kellene, hanem szükség volna a szakmákon belüli és a szakmák közötti felelős párbeszédre. Ha a neoliberális közgazdászok nem csupán saját szólamukat fújnák, tudhatnák, hogy az euró előnyeiről-hátrányairól szerte Európában nívós közgazdászok folytatnak vitát, s a gyakorlat is meglehetősen vegyes képet mutat. Nagy-Britannia, Dánia, Svédország gazdasága köszöni szépen, jól van az euró nélkül; Olaszországból hangos sírás hallatszik az egykori líra után. Nem csoda, mert az egyébként sem acélosan teljesítő talján gazdaságon nem lendített a közös pénz. Említhetnénk más tagországokat is, amelyek nem lettek vidorabbak attól, hogy egy idő óta már euróval fizethetnek.

A közösen kialakított gazdasági ésszerűség elkerülhetetlen a lehető legideálisabb időpont megtalálásához. Egy ilyen csoda talán még a politikai harc ádáz résztvevőire is kihathatna. Felfedezhetnék végre, hogy a hatalomért folyó küzdelem mellett (hogy ne mondjam: felett) létezik egy másfajta politikai racionalitás. Mondjuk az, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy ezt a dolgot, bocsánat a kifejezésért, az ország ne szívja meg. Hiszen akár idejekorán, akár megkésve lépünk be az euróövezetbe, a ritmuszavar társadalmi költségeit minden politikai erő meg fogja fizetni. Ha a mindenáron való hajsza további életszínvonal-csökkenésbe taszítja a társadalmat, abból a mindenkori ellenzék profitálhat, ám a következményeit később kormányra kerülve megszenvedi. Ha elmélázzuk a megfelelő ütemet, akkor is romló feltételek várnak az országra. Árgus szemekkel muszáj figyelni a vajúdó EU-t, mert a felületesség pofonokhoz vezet.

Gazdaság, politika és társadalom összjátéka kellene ahhoz, hogy e sorskérdésben ne vétsük el a ritmust. Hideg fő, jó szemmérték, no meg érzékeny kebel szükségeltetne, s nem holmi politikai idiotizmus vagy komprádor kinyilatkoztatás. Csupa olyasmi, ami nincs.

Gazdasági észrevételek
Rácz Margit,  a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója

Az euró bevezetéséhez konvergenciakritériumokat kell teljesíteni, fiskális és monetáris egyensúlyt kell teremteni. A felzárkózó gazdaságokban a reálgazdasági és a monetáris teljesítmény egy időben gyakran nem biztosítható. Dinamikus gazdasági növekedés, csaknem egyensúlyban lévő költségvetés és igen alacsony infláció egy időben sem mindig biztosítható. A reálfelzárkózás egy évtizednél is tovább tarthat. A magyar gazdaság számára az akármikori eurócsatlakozás nehéz feltételek teljesítését követeli meg. Mi lesz akkor, ha a hét velünk együtt csatlakozott kelet-közép-európai ország 2010-ig teljesíti az euróövezethez történő csatlakozás feltételeit? Miért tudják ők, ha mi nem? Hiszen az övék is felzárkózó gazdaság.

Nincs esély a konszenzusra
Budai Bernadett, a Vision Consulting  politikai elemzője

Látni kell, hogy a választások előtt fél évvel a csoportérdek – ez esetben pártérdek – felülírja a nemzeti érdeket. A politikai cselekvést ugyanis a kormányra kerülni–ellenzékben maradni kettősség határozza meg. A négypárti egyeztetések is elsősorban a nyilvánosságnak szóltak, az ilyen kezdeményezések mögött a pártok részéről valós konszenzusigény ritkán húzódik meg. Tényleges egyetértés inkább csak szimbolikus témákban figyelhető meg, holott néhány nagy horderejű, közép-, hosszú távú cél megfogalmazásában a nyugat-európai gyakorlattal megegyezően nálunk is konszenzusra kellene jutni. Kétségtelen, hogy az euró bevezetésének kérdése ilyen, ám a valódi, tartalommal bíró megegyezés esélye jelenleg minimális.

Végiggondolni a valós érdeket
Bod Péter Ákos közgazdász, a Corvinus egyetem tanára

Nemzeti ügyről van szó, amiről méltó vita kellett volna. Ma sincs késő, de látni kell a tényeket. 1: mind a tíz most felvett EU-tag kötelezte magát az euró átvételére, az eurózónához csatlakoznunk muszáj, csak a mikorról dönthetünk. 2: az új tagországok jól felfogott nemzeti érdekből maguk is akarják az eurót, sőt a felkészültebbek már meg is tették az első hivatalos lépést az európai árfolyamrendszerbe való belépésükkel. Egy német leszólhatja az eurót a nyugatnémet márka erejére visszagondolva, de a lengyel vagy éppen a magyar inflációs múlt nem ad kellő érvet az euró ellen. 3: ha mindenki belép, hazánk csak súlyos áldozatok árán maradhat kívül egy időre az eurózónán. Tessék végiggondolni a valós magyar érdekeket.

Egy hiteles céldátum kell
Nagy Katalin, A Kopint Datorg közgazdásza

Magyarországnak mindenképpen figyelnie kell Európára, az euró körül ott folyó vitára. Látni kell, hogy a stabilitási paktum kikényszerített felpuhítása azért nem hozott változást az érintett országok költségvetési politikájában, mert a deficit csökkentésére irányuló törekvések az egyes államok szintjén nem erősödtek meg, az államadósság növekedése nem állt meg. Azok az országok, amelyek jól végzik házi feladataikat, elboldogulnak az eurózónán belül is, amelyek nem, azoknak túl feszesek a szabályok. Az euró bevezetésének hiteles céldátuma a magyar gazdaságpolitikát is fegyelemre kényszerítené. A dátum körüli vita a gazdaságpolitika hitelét rontja, és az üzleti élet szereplőit elbizonytalanítja.