Magánéleti válság a sajtóban

A múlt héten a nyilvánosság szinte teljes közönye mellett derült ki, hogy a román hírszerzéssel kapcsolatba hozott Szatmári házaspár – a Nemzetbiztonsági Hivatalnak a Nemzeti Nyomozó Iroda részére adott tájékoztatása szerint – nem kémkedett. A Szatmári-ügy magyarországi kezelése annak iskolapéldája volt, hogy hogyan lehet – ha másképp nem, hát a közszereplők szexuális szokásainak boncolgatásával – a ki lopott többet kormányon, ki privatizál intenzívebben, ki szabadít az országra egymilliárd 300 millió kínai bevándorlót kérdésköröktől megviselt magyar választó érdeklődését fölkelteni a belpolitika iránt. A Magyar Nemzet augusztus 22-én robbantotta ki „az országból kiszorított”, „kémkedéssel gyanúsított” házaspár sztoriját. Ahogy a Transindex az „ügy” első hetében fogalmazott: a polgári napilap „labda nélkül szervált ászt”, hiszen állításai közül sem a kémkedésre, sem az országból történt kiszorításra vonatkozó nem állta meg a helyét. Ám a magyar nyilvánosság kapva kapott az alkalmon, hogy részt vegyen a rendszerváltás utáni első politikai szexbotrány „felgöngyölítésében”.

A hazai bulvársajtó alkalmanként korábban is foglalkozott politikusok magánéletével. Az úgynevezett politikai sajtó azonban most lépte át azt a határt, amely a közszereplők magánéletét eddig elválasztotta a nyilvánosságtól. Magyar Bálintnak igaza van: mivel nemzetbiztonsági kockázat nem merült fel az ügyben, a Szatmári Ildikóval folytatott vagy nem folytatott viszonya a magánügye. Ismételjük el: Szatmári Tiborral és Ildikóval szemben „sem kémkedés bűntett, sem más bűncselekmény gyanúja” nem állapítható meg. Mégis: a Magyar Nemzet nyomán a polgári és nem polgári média az elmúlt hetekben következmények nélkül állíthatta, hogy az „ügy” két főszereplője kémkedett; következésképpen releváns politikai kérdés lett Szatmári Ildikó és egy-két kormánytag állítólagos viszonya.

A kérdés csak az: a választási kampány közeledtével a magyar média üzemszerű működéséhez tartozik-e majd, hogy a küzdő feleken kívül átgázoljon azokon is, akik kapcsolatba kerülnek a főszereplőkkel. Amikor viszont kora tavasszal meghalljuk a szélsőpolgári megmondó embereknek a balliberális szennyújságírás társadalmi erkölcsre gyakorolt hatása felett kesergő kórusát, jusson eszünkbe: a politikai sajtóban a Magyar Nemzet nyitott utat a magánéleti kérdések bizonyítékok nélküli vádaskodással egybekötött taglalásának. Pár hónap múlva talán maguknak is felteszik majd a kérdést, megérte-e.