Hírek

2005.09.22. 00:00

Matthäus közeledik a PAOK-hoz

Görögországban szinte biztosra veszik, hogy Lothar Matthäus lesz a szaloniki PAOK edzője. A magyar válogatott szövetségi kapitánya egyre kisebb hévvel cáfol.

Lázár Lajos

[caption id="" align="alignleft" width="323"] Vajon irányítja-e még Lothar Matthäus a magyar labdarúgó-válogatottat?
[/caption]Egyelőre még nem nem dőlt el semmi, az viszont tény, hogy az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok alapján szinte biztosnak tekinthető a magyar szövetségi kapitány távozása. Matthäus egy hete még azt mondta, szívesen maradna a magyar válogatott mellett, várja, hogy az MLSZ szerződést hosszabbítson vele. Cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint hamarosan váltana, hiszen december 31-ig ide köti a szerződése. Hétfőn viszont már azt mondta, hogy a görögök tárt karokkal várják, és megkapta a PAOK Szaloniki csapatától a megkötendő szerződés tervezetét. Ennek ellenére nem akar elkapkodni semmit, és az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hét-tíz nap eltelte után válaszol. A görög újságok úgy könyvelik el, hogy biztos Matthäus szerződtetése.

"A megbeszéltek szerint Matthäus vasárnap már ismerkedik új csapatával, megnézi az Egaleo elleni bajnoki mérkőzést.”

A SporTime arról számolt be, hogy Matthäus egy plusz egy évre ír alá, évi fizetése 550 ezer euró lesz (137 millió forintnak felel meg). Az Ethnoszport viszont arról értesült, hogy a német edző akár egymillió eurót is kaphat egy évre. A PAOK Szaloniki tulajdonosa, Jannisz Gumenosz a következőt nyilatkozta az AP amerikai hírügynökségnek: „Mindenben megegyeztünk, hétfőn aláírjuk a kétéves szerződést. A megbeszéltek szerint Matthäus vasárnap már ismerkedik új csapatával, megnézi az Egaleo elleni bajnoki mérkőzést.”

Igaz, a klub sajtófőnöke valamivel visszafogottabban beszélt tegnap délután. Szerinte szóban valóban megállapodtak a magyar szövetségi kapitánnyal, de nem biztos, hogy ott lesz a vasárnapi meccsen, és még az sem dőlt el, hogy hétfőn lesz-e aláírás. (Ez fura lenne, tekintve, hogy Matthäus egyelőre szerződés alatt áll Magyarországon.) A PAOK-nál a Metalurh Doneck elleni hazai 1-1-es UEFA-kupa-mérkőzést követően Nikosz Karageorgiu benyújtotta lemondását. A szakvezetői feladatokat ideiglenesen, játékosedzőként Jorgosz Kosztikosz látja el, és a görög klub tulajdonosa szerint az október 12-i Magyarország–Horvátország vb-selejtező után venné át új csapatát Lothar Matthäus.

Az MLSZ-ben egyelőre nem kommentálják a történteket. Igaz, Bozóky Imre elnök és Puhl Sándor alelnök Peruban tartózkodik a 17 évesek világbajnokságán. Itthon Berzi Sándor főtitkár abban állapodott meg kedden az elnökség azon nyolc tagjával, akik betekintést kértek a kapitány szerződéseibe, hogy a világbajnoki selejtezők után döntenek Matthäus jövőjéről. Az események felgyorsulását követően az érintett sem szólalt meg, tegnap elérhetetlen volt. Nem kizárt, hogy az október 13-ra tervezett elnökségi ülésen már arról kell majd tárgyalni, ki ül Matthäus helyére a válogatott kispadján. Felvetődik a kérdés: mi történik akkor, ha a kapitány felbontja a szerződését? Egy meg nem erősített információ szerint Matthäus szerződésében szerepel egy kitétel, amely szerint, ha idő előtt önszántából távozik, százezer euró kártérítést kell fizetnie. Erre a PAOK tulajdonosa úgy reagált, hogy természetesen átutalja ezt az összeget az MLSZ számlájára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!