Hírek

2005.09.16. 00:00

Mégsem olyan rémes a kép

Tegnapi számunkban beszámoltunk a Hidegkútra álmodott lakópark és sportcentrum körül kialakult vitáról. A találkozón a polgármester nem volt könnyű helyzetben.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Horváth Csaba második kerületi polgármester a tegnapelőtti fórumon alig jutott szóhoz. Mint utóbb kiderült, a lakók számos félelme alaptalan.
[/caption]– Alaptalan félelem, hogy a lakóparkon belül felépülő uszoda kizárólag az újonnan beköltözők érdekeit szolgálná – nyomatékosított kérdésünkre Horváth Csaba. A második kerület első embere egyben hozzátette, a terv nem új, továbbá nem fedi a valóságot, hogy korábban csak huszonöt méteres uszodáról beszéltek. – Minden korábbi nyilatkozatomban egy 33 méteres uszodáról beszéltem – mondta. – A hidegkútiak 20, mi 3 esztendeje forgatjuk ezt az ötletet, tehát semmiféle kapkodásról nincs szó – mondta a polgármester. Megtudtuk, hogy a tervekből közel egy tucat változatot dolgoztak ki az elmúlt években. – Ez az egész a hidegkútiaknak fontos, s ezért nekem is – tette hozzá a polgármester.

A találkozón Horváth Csaba többször megszakítva ugyan, de áttekintette a kerületben véghezvitt fejlesztéseket. Kiderült, a városrésznek nincs elegendő pénze a sportcentrum felépítésére, majd annak üzemeltetésére. – Csak ez utóbbi legkevesebb százötvenmillió forintot emésztene föl évente – nyomatékosítja a tényeket a polgármester. Horváth Csaba szerint a leendő lakópark tulajdonosának kellene üzemeltetni a sportcentrumot. Erre az önkormányzat egy húsz-huszonöt éves szerződést kötne a beruházóval.

A költségcsökkentést szolgálná, ha a leendő házak alatt kialakított boltok bérleti díjait is e célra lehet fordítani. Az ilyen jellegű befektetésekért egyébként nem nagyon tolonganak a vállalkozók. Alapszempont, hogy a helyi bölcsődék, óvodák és iskolák tanulói a tornaórák keretében természetesen ingyenesen látogathatnák a sportcentrumot. Ezzel szemben a felnőtteknek, mint bárhol másutt, fizetniük kell annak használatért. – A lakópark mind a négy irányban nyitott, azaz semmiféle elzárkózásról nincs szó – cáfol meg egy újabb félelmet a polgármester. Ugyancsak felesleges attól tartani, hogy aki korábban kertes házas övezetben élt, most egyszerre magas házak között találná magát.

– Emberileg érthető, ha egy évtizedek óta megszokott zöld terület beépítése nem tetszik a környéken élőknek – tette hozzá a kerület első embere. Aki a hozzászólások alapján azt szűrte le magának, elsősorban a környéken élők jöttek el a két lakossági fórumra. A többiek véleményét nem ismerjük. Ezért is emlegette többször, a megjelentek nem tekinthetők a hidegkútiak  megbízott képviselőjének. – Tévedés, hogy a Raiffeisen Ingatlan Rt. valósítaná meg a befektetést. E cég a központi, a kerület számára fontos terület rendezésében vett részt, nyílt közbeszerzési pályázat útján – húzta alá Horváth Csaba.

– Hiba volt, hogy a közlekedést érintő kérdésekről nem beszéltem – gyakorolt önkritikát a polgármester. Ám rögvest hozzátette, azt a hatástanulmányt, amely a térség autóforgalmának határait vizsgálja, már a nyár elején megrendelték. Ennek részletei hamarosan ismertté válnak. A vizsgálat természetesen messzebb tekint a mai állapotoknál. Azaz nem csak a településre ki- és be-, hanem a leendő sportcentrumhoz tartó és onnan eljövő forgalmat is elemzi.

Még egyszer részletesen a leendő népszavazásról

A tegnapelőtti fórumon felmerült, hogy a hidegkútiak aláírásgyűjtésbe kezdenek a terv megvalósulása elleni tiltakozásul. Horváth Csaba polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, ha ez segít a probléma megnyugtató megoldásában, akkor helyi népszavazást kezdeményez a kérdésben. Két dolog azonban bizonyos. Egyrészt tovább keresik a lehetséges, mindkét fél számára megnyugtató megoldást, másrészt a helyiek ellenére semmit sem tesznek. Egyébként a tervet a testületben is nagy vita övezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!