Potyog a tégla a vásárlókra

[caption id="" align="alignleft" width="117"] A piacon a zsíros kolozsvári szalonna mellett főként a zöldségeket keresik
[/caption]Júliusban arról cikkeztek a lapok, hogy eladták a Hunyadi téri vásárcsarnokot, így veszélybe került nyolcvan kereskedőcsalád megélhetése. Az újságokban a terézvárosi önkormányzat szerepelt eladóként, míg vevőként az Amelus Kft.-t tüntették fel. Szintén a sajtóból értesülhettek a piaci kofák, hogy a VI. kerületi szocialista–szabad demokrata vezetőség Európa-házat tervez az ipari műemléki védettséget élvező épületbe.

A jelenlegi tulajdonosi helyzet szerint a Hunyadi téri piac száz százalékban önkormányzati kézben van. A térre vonatkozó rendezési tervek azonban továbbra is napirenden vannak, amelyek a piacot is érintik. Amire szükség is van, hiszen a száztíz éve épült patinás csarnokra ráférne egy alapos felújítás. Kimeríti ugyanis a botrányos jelző tartalmát, hogy az Andrássy úttól egy sarokra lévő vásárcsarnok homlokzatáról hullanak a téglák. Az archaikus nyelvezettel kiírt Főbejárás szóból hiányzik az ő és az első á betű, így sajátságos szójáték szórakoztatja a környéken lakókat. A domborművet is csak az imádság, illetve az elé kifeszített drótháló tartja.

– Hihetetlen, ahogyan a piac kinéz. Ha véletlenül betéved ide egy turista, biztosan nem hisz a szemének. Mintha egy másik országba érkezne. Bár egy ország alapos megismeréséhez néha nem árt letérni a turisták számára kijelölt területekről – mondja Bangha Orsolya, miközben a büszkén kitűzött magyar lobogó alatt várakozik a férjére.

A Fővám téri és a Rákóczi téri vásárcsarnokkal egy időben és egy stílusban épült piacon papucsban betérő háziasszonyok, valamint terepszínű ruhába bújt munkásemberek egyaránt kukoricára vadásznak. Előbbiek az unokáknak akarnak a csövessel kedveskedni, utóbbiak szerény ebédjüket egészítik ki vele. Elkényelmesedett századunkban már igazán ritkaságszámba megy, hogy van, aki nyersen szereti a tengerit. – Mivel csak félórás az ebédszünetünk, ezért sietnünk kell. Az építésvezető valószínűleg nem örülne neki, ha hazavinném megfőzni. Szinte minden nap ugyanaz a menü. Sült hurka egy frissítővel, majd valami gyümölcsöt harapok hozzá. Végezetül pedig rágyújtok egy cigarettára – mondja Bába Attila, miután végez a negyven forintért vásárolt csemegével.

Ezzel a vásárral azonban nem kötött valami jó üzletet, hiszen a vásárcsarnok előtti fatákolmányokról sokkal jutányosabban árulják a kukoricát. Száz forintért négy darabot is kaphatunk, ráadásul valamivel talán érettebbnek is tűntek. Persze odabent is akadnak figyelemre érdemes portékák. – Leginkább az őszibarackot, szilvát, és természetesen a szőlőt viszik. Törzsvásárlóim még nincsenek, mert csak két hónapja dolgozom itt. Azelőtt ipari alpinista voltam, de meguntam – mondja az egyik eladó.

Visszatérő állandó kuncsafttal büszkélkedhet viszont a lótermékekkel is kereskedő húsüzlet. Amelynek talán a mellé telepített kávéautomata hozta meg a szerencséjét. A fekete leves szürcsölgetése közben a nézelődőknek a kirakat tanulmányozására is marad energiájuk. Innen pedig már csak egy lépés, hogy kinyíljanak a pénztárcák. – Van egy érdekes vásárlóm, aki mindig zsírosan kéri a kolozsvárit. Nem tudom, hogy abban mi a jó. Írja csak meg nyugodtan, hogy ezen a piacon minden szét akar esni, csak egy bolt van nagyon egyben – mondja mosolyogva Bánkúti Tamás, miközben kiszolgálja a szokatlan ízlésű úriembert.