Hírek

2005.09.16. 00:00

Problémamentes pirula morális problémákkal

Nem tart az abortuszok számának emelkedésétől az Egészségügyi Minisztérium azt követően sem, hogy engedélyezik a terhességmegszakítást kémiai úton lehetővé tevő tabletták alkalmazását.

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Az Alfa Szövetség tegnapi tüntetése felizzította a művi terhességmegszakítás körüli vitát: a résztvevők nem csak az abortusztabletta ellen szólaltak fel, de többnyire a magzatelhajtás minden formáját elutasították
[/caption]– Külföldről szereztem a tablettákat, mert a volt nőgyógyászom sem a szülést, sem a műszeres abortuszt nem javasolta – idézi fel egy harminkilenc éves nővér, aki hozzáteszi, az ő esete nem átlagos. – Három szülésemből kettő volt élveszülés, volt már abortuszom is, de sokat szenvedtem ettől a gyógyszertől is. Még egyszer nem venném be, ostobaság volt. Hallom, hogy a kislányok között is az terjed róla, hogy hopp egy tabletta, aztán minden meg van oldva: az első tabletta megöli a magzatot, a második pedig kitisztítja a méhet. Nagyot tévednek, mert ez a tisztulás nálam olyan erős görcsökkel járt, mint a legdurvább menstruációs görcsök; napokig rosszul voltam tőle, és kórházba kerültem. A tetejébe nem is tisztultam ki teljesen, nem úszhattam meg a tisztítóküretet sem. A férjem végig velem volt, mindent látott. Most végre egy életre megtanulta ő is, meg én is, hogy ha nem akarunk gyereket, azt nem a nőgyógyásznál kell eldönteni a fogantatás után, hanem előtte, az ágyban vagy még előbb. Vannak különösen veszélyes védekezési formák, a megszakított közösülést tartom a legveszélyesebbnek. Előváladék is van a világon, és ritka az a férfi, aki két ilyen aktus között kimegy a fürdőbe alaposan megmosakodni. Amióta ez megtörtént velem, óvszert húzatok a férjemmel. Annyira biztosra megyek, hogy a pesszáriumról, amit feltetettem, nem is tud, mert még nem húzna óvszert. A véleményem egyébként az, hogy az óvszereket ingyen vagy nagyon olcsón kellene adni a fiataloknak. Másrészt havi kétezer-ötszáz forintba kerül egy fogamzásgátló tabletta, csak az ősrégiekhez lehet hozzájutni pár száz forintért. Hol van egy diáklánynak havi 2500 forintja fogamzásgátlóra? Beszedi a régit, rombolja magát. Azt mondom, hogy ezt a kérdést csakis így egészében lenne érdemes vizsgálni.

Az abortusztabletta valójában nem is egy, hanem két készítmény. Az első tabletta bevétele után elhal az embrió, a 48 órával később a szervezetbe juttatott második után pedig erős hasi görcsök és vérzés kíséretében kiürül a méh tartalma. Amíg a műtéti eljárást alapesetben a magzat 12. hetes koráig lehet elvégezni, az abortusztabletta kizárólag a terhesség nagyon korai fázisában, a nyolcadik hétig alkalmazható. A kémiai megoldás legnagyobb előnyének azt tartják, hogy nem igényel műtéti beavatkozást, így az altatással járó kockázatok, illetve a fertőzésveszély kizárható. Mellékhatásként hányingert, lázat, hasmenést említenek, a legveszélyesebb azonban a súlyos vérzés. A tabletta ráadásul az esetek öt százalékában nem idéz elő abortuszt. Ha ezek a nők nem vállalják a sebészi módszert, a születendő magzat súlyos rendellenességgel jöhet a világra.

A tabletta a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása szerint nem kerülhet gyógyszertári forgalomba, arról tehát szó sincs, hogy ezt a patikában ki lehetne váltani. Az Egészségügyi Minisztérium az állásfoglalás alapján kiadott közleményében hangsúlyozza: az abortusz szabályozása nem lazul a tabletta engedélyezésével, így nem tartanak attól sem, hogy emelkedik a terhességmegszakítások száma. Magyarországon tavaly kilencvenötezer élveszületés mellett ötvenháromezer abortusz történt.

Paál Tamás professzor, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgatója megerősítette: a készítmény jellege miatt fokozott orvosi ellenőrzés mellett, csak intézeti ellátásban használható, közforgalmú patikákban nem kapható. – A mifepriston hatóanyagú abortusztablettával kapcsolatban eddig nem is érkezett törzskönyvezési kérelem az OGYI-hoz. Amennyiben ez megtörténne, akárcsak más készítmény esetében, a törzskönyvezés legrövidebb határideje, vagyis 120 nap után kaphat forgalomba hozatali jogosultságot.

A szakmai kollégium állásfoglalása ellenére számos nőgyógyász ódzkodna a tabletta ajánlásától. Az egyik budapesti kórház nőgyógyász főorvosa szerint Magyarország nem érett még meg az abortusztabletta használatára. Szerinte még a szakembereket sem világosították fel kellőképpen, az abortuszra váró nők pedig végképp nincsenek tisztában az esetleges következményekkel és szövődményekkel. – A gyógyszerrel önmagában nincsen semmi baj, de sokan azt hiszik, elég csak bekapni egy tablettát, és minden megoldódik. Éppen ezért nem mindegy, hogy a kulturált Svédországban használják vagy nálunk. Sok évnek kell még eltelnie, amíg megváltozik a hozzáállás itthon, addig pedig nem engedélyezném a használatot – vélekedik a főorvos.

Az Európai Unió legtöbb tagországában már engedélyezett az abortusztabletta használata, ahol nem, például Portugáliában, Lengyelországban vagy Írországban, ott a terhességmegszakítás is csak kivételes esetekben lehetséges. A módszer éllovasának számító Franciaországban vagy Svédországban ma már az abortuszok többségét kémiai úton hajtják végre. A gyógyszeres abortusz fejlesztését az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is fontosnak tartja. Érvelésük szerint a módszer komoly segítséget jelenthet a fejlődő országok esetében. A nem biztonságos körülmények között, gyakran illegálisan elvégzett terhességmegszakítások következtében ugyanis évente félmillió nő veszti életét, többségük a harmadik világban.

A magzat és az anya védelmére keltek az Egészségügyi Minisztérium előtt tiltakozók

Az abortusztabletta bevezetése ellen tüntetett az Alfa Szövetség tegnap az Egészségügyi Minisztérium előtt. A megmozduláson – amelyen körülbelül százan gyűltek össze – Jobbágyi Gábor egyetemi tanár az abortusztabletta betiltását követelte. Csókay András orvos arról beszélt, hogy az eredeti orvosi esküben benne volt: „nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához”. Ugyanezt emelte ki a minisztériumhoz petícióval forduló Paksi Mária pszichiáter és Papp Lajos szívsebész is. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke magánemberként mondta el gondolatait, hozzátéve: negyvenezer orvosnak nem lehet ugyanaz a véleménye az abortuszról, ezért sem foglalhat állást a kamara ebben az ügyben, de az orvosokat arra kéri, segítsenek a magzatoknak megszületni. – Senkiről sem tudjuk, mit lehelt belé az Isten, Einsteint vagy Beethovent – zárta beszédét. Balczó András olimpiai bajnok, akinek egy feleségtől tizennégy gyermeke született, a gyerekeket éltette.

Semjén Zsolt kereszténydemokrata képviselő a rendezvény előtt azt mondta, hogy a parlament nem játszhat Istent. Nem dönthet el természetjogi kérdéseket, figyelembe kell vennie, hogy az élet szentsége feltétlen. – Ha a magzati korukban lévő honfitársaink elpusztíthatók, akkor ilyen alapon kilőhetők akár a nagymamák is – fogalmazott. – Ha magzatkorában az ember az anyai hasfalon belül elpusztítható, akkor a hasfalon kívül is meg lehet tenni vele – mondta. A „kémiai, mérgezéses abortusz” csak egy újabb és nem megengedhető, az anyára is veszélyes módszer. Időnként valóban orvosi okok indokolják a használatát, de nem megengedhető, hogy az anya szociális helyzetére hivatkozva vegyék el a magzat életét, akár műszeresen, akár kémiai úton. – Ha valaki disznókat tart, kap nyugdíjat. Ha gyereket nevel, nem jelent jogosultságot a nyugdíjra – példálózott a politikus azzal, hogy ezeken a feltételeken kell változtatni. – Ez lenne a politika dolga – jegyezte meg halkan egy tüntető.

A rendőröknek is intézkedniük kellett az Alfa Szövetség tüntetésén. Az Arany János utca közepén felállított szónoki emelvényről Jobbágyi Gábor egyetemi tanár arra kérte a tüntetőket, hogy minden más szervezet tábláját tegyék le, mert aki nem így tesz, azzal szemben fellépnek a rendőrök. A Jobbik Magyarország tüntetői leengedték a táblát, egy magányos tüntető viszont nem. „Gondoljátok, hogy Isten olyan hülye, hogy nem látja a képmutatásotok mögött húzódó szándékot?” – ez állt a szakállas fiatalember tábláján.

Halálesetek az Egyesült Államokban

A tabletta ellenzői azokra az esetekre hivatkoznak, amikor a magzatelhajtás az anya halálát okozta. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) négy esetről tud, amikor a kémiai terhességmegszakításon átesett nők vérmérgezés következtében életüket vesztették az USA-ban. A hatóság azonban azzal érvel, hogy ez nem a tabletta következménye, hanem az abortusz „természetes” kockázata. Az amerikai forgalmazásért felelős Danco Laboratories közölte: a halálesetek összesen 460 ezer gyógyszeres terhességmegszakítás után történtek. A Danco vizsgálatai szerint ezeket súlyos bakteriális fertőzést követő vérmérgezés okozta, a szer és a halálesetek között azonban nem állapítottak meg közvetlen összefüggést.

az abortusztabletta betiltását követelte. Csókay András orvos arról beszélt, hogy az eredeti orvosi esküben benne volt: „nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához”. Ugyanezt emelte ki a minisztériumhoz petícióval forduló Paksi Mária pszichiáter és Papp Lajos szívsebész is. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke magánemberként mondta el gondolatait, hozzátéve: negyvenezer orvosnak nem lehet ugyanaz a véleménye az abortuszról, ezért sem foglalhat állást

a kamara ebben az ügyben, de az orvosokat arra kéri, segítsenek a magzatoknak megszületni. – Senkiről sem tudjuk, mit lehelt belé az Isten, Einsteint vagy Beethovent – zárta beszédét. Balczó András olimpiai bajnok, akinek egy feleségtől tizennégy gyermeke született, a gyerekeket éltette.

Semjén Zsolt kereszténydemokrata képviselő a rendezvény előtt azt mondta, hogy a parlament nem játszhat Istent. Nem dönthet el természetjogi kérdéseket, figyelembe kell vennie, hogy az élet szentsége feltétlen. – Ha a magzati korukban lévő honfitársaink elpusztíthatók, akkor ilyen alapon kilőhetők akár a nagymamák is – fogalmazott. – Ha magzatkorában az ember az anyai hasfalon belül elpusztítható, akkor a hasfalon kívül is meg lehet tenni vele – mondta. A „kémiai, mérgezéses abortusz” csak egy újabb és nem megengedhető, az anyára is veszélyes módszer. Időnként valóban orvosi okok indokolják a használatát, de nem megengedhető, hogy az anya szociális helyzetére hivatkozva vegyék el a magzat életét, akár műszeresen, akár kémiai úton. – Ha valaki disznókat tart, kap nyugdíjat. Ha gyereket nevel, nem jelent jogosultságot a nyugdíjra – példálózott a politikus azzal, hogy ezeken a feltételeken kell változtatni. – Ez lenne a politika dolga – jegyezte meg halkan egy tüntető.

A rendőröknek is intézkedniük kellett az Alfa Szövetség tüntetésén. Az Arany János utca közepén felállított szónoki emelvényről Jobbágyi Gábor egyetemi tanár arra kérte a tüntetőket, hogy minden más szervezet tábláját tegyék le, mert aki nem így tesz, azzal szemben fellépnek a rendőrök.

A Jobbik Magyarország tüntetői leengedték a táblát, egy magányos tüntető viszont nem. „Gondoljátok, hogy Isten olyan hülye, hogy nem látja a képmutatásotok mögött húzódó szándékot?” – ez állt a szakállas fiatalember tábláján. Halálesetek az Egyesült Államokban A tabletta ellenzői azokra az esetekre hivatkoznak, amikor a magzatelhajtás az anya halálát okozta. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) négy esetről tud, amikor

a kémiai terhességmegszakításon átesett nők vérmérgezés következtében életüket vesztették az USA-ban. A hatóság azonban azzal érvel, hogy ez nem a tabletta következménye, hanem az abortusz „természetes” kockázata. Az amerikai forgalmazásért felelős Danco Laboratories közölte: a halálesetek összesen 460 ezer gyógyszeres terhességmegszakítás után történtek. A Danco vizsgálatai szerint ezeket súlyos bakteriális fertőzést követő vérmérgezés okozta, a szer és a halálesetek között azonban nem állapítottak meg közvetlen összefüggést. Az Alfa Szövetség tegnapi tüntetése felizzította a művi terhességmegszakítás körüli vitát: a résztvevők nem csak az abortusztabletta ellen szólaltak fel, de többnyire a magzatelhajtás minden formáját elutasították -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!