2005.09.17. 00:00
Rálőtt a rendőr a kapitányra
A túsztárgyaló már majdnem rábírta a megadásra. A hivatalos álláspont szerint öngyilkos lett az ámokfutó őrmester.
Félnek és felháborodottak a karcagiak, miután ámokfutást rendezett egy huszonéves rendőrtiszthelyettes. Szabó Ernőné az Ady Endre utca elején, a Bikás házban lakik. Ő végignézte, ahogyan a rendőr lövöldözött. Amikor a lépcsőházból kilépett, azt látta, hogy egy jól megtermett rendőrruhás férfi óriási fegyverrel a vállán rohan az utcán, majd sorozatot ad le autókra.
K. Imre őrmester csütörtök este fél nyolc körül érkezett szolgálatba. Ismét elkésett. A fegyverszobában felvette pisztolyát, melyet az ügyeletes tisztre fogott, és kinyittatta a fegyverszobát. Magához vett egy géppisztolyt és lőszereket. A tisztet bezárta az előállító helyiségbe. Ez után a rendőr már a kapitányság épületében lövöldözni kezdett, majd kiment a garázshoz. Éppen kigördült szolgálati autójával a városi kapitány, Szabó Dénes, akire három sorozatot lőtt. Az alezredes kezén és lábán sérült meg. A lövések csak lágy részeket értek. A kapitánynak sikerült elautóznia a kórházba, ám elsősegély után saját felelősségére távozott onnan. A rendőr közben rálőtt az érkező bűnügyi osztályvezető autójára is. A lövedékek csak az autót érték. Az ámokfutó ez után a közeli toronyházba is belelőtt egy sorozatot. Szerencsére nem sérült meg senki.
Riadóztatták a karcagi és a megyei rendőröket, kommandósokat. Hamarosan terrorelhárítók is érkeztek Budapestről. A várost lezárták és körbekerítették K. Imrét. Tárgyalni kezdtek vele. Pénteken, hajnali három óra tájban úgy tűnt, hogy megadja magát, elindult a kapitányság felé. Egyszer csak szolgálati parabellumával főbe lőtte magát. Azonnal meghalt. A vizsgálatot végző Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője, Ács Tibor és az ORFK szóvivője, Garamvölgyi László határozottan cáfolta, hogy a rendőrrel a kommandósok végeztek volna, mint ahogyan az Karcagon elterjedt. – Olyan volt az egész, mint a petárdadurrogás. Máskor is volt már ilyen. Behúztam a függönyt, és tévéztem. Később csak a sok rendőrre lettem figyelmes. Reggel a híreket meghallva megrettentem, hogyan történhetett ez meg. Milyen biztonság ez, ha már a rendőr is lövöldözik? – kérdezte felháborodva egy, a kapitányság szomszédságában lakó férfi.
A Kossuth téri toronyház ajtaján tegnap reggel is árulkodtak a lövésnyomok. A szétlőtt üvegek törmelékét már feltakarították. Egy nyugdíjas katonatiszt szerint ezek a golyók nem pisztolyból, hanem géppisztolyból származnak. – Családi ügyek lehetnek a háttérben, bár véleményem szerint nem lehetett öngyilkos, hanem tűzharcba keveredhetett a kommandósokkal – magyarázta a nyugdíjas tiszt.
Semmi rosszat nem mondtak róla az ismerősök
– Jó fiú volt Imi, itt nőtt fel. Valamikor volt barátnője, de most nem tudok arról, hogy lett volna. Van egy lánytestvére, de hogy mi történhetett, azt nem tudom. A családját nagyon szerette, gyakran járt haza az édesanyjához – mondta Bartha Imréné, aki a rendőr Ady Endre utcai szülői házával szemben lakik.– Imi néha járt ide. Megivott egy fröccsöt, de nem volt törzsvendég. Szeretett játékgépezni, volt egy barátnője is, de összevesztek, most nem tudom, járt-e valakivel. Nagyon szeretett rendőr lenni, azt tudtam, hogy Miskolcra jár a rendőriskolába, és most Karcagon van gyakorlaton – mondta Béres József, a szomszédos kocsma vezetője.
szerint öngyilkos lett az ámokfutó őrmester. Daróczi–Horváth–Szemán Semmi rosszat nem mondtak róla az ismerősök – Jó fiú volt Imi, itt nőtt fel. Valamikor volt barátnője, de most nem tudok arról, hogy lett volna. Van egy lánytestvére, de hogy mi történhetett, azt nem tudom. A családját nagyon szerette, gyakran járt haza az édesanyjához – mondta Bartha Imréné, aki a rendőr Ady Endre utcai szülői házával szemben lakik.
– Imi néha járt ide. Megivott egy fröccsöt, de nem volt törzsvendég. Szeretett játékgépezni, volt egy barátnője is, de összevesztek, most nem tudom, járt-e valakivel. Nagyon szeretett rendőr lenni, azt tudtam, hogy Miskolcra jár a rendőriskolába, és most Karcagon van gyakorlaton – mondta Béres József, a szomszédos kocsma vezetője. -->