Hírek

2005.09.21. 00:00

Tíz év börtönre ítélték a balesetet okozó sofőrt

Közlekedésbiztonság elleni súlyos vétség miatt hétfőn tízévi börtönbüntetésre ítélte a bíróság Branislav Gacsity (55) szerbiai kamionsofőrt. Azzal terhelték, hogy április 15-én a Nagybecskerek közelében levő zsablyai Tisza-hídon szabálytalan előzés közben járművével a Tiszába lökte a vele szemben haladó autóbuszt.

K. I.

A balesetben öt személy életét vesztette, hatan eltűntek, hét utas pedig megsérült. A védelem bejelentette, hogy fellebbezni fog, az ügyész nem nyilatkozott. A szerencsétlenül járt utasok hozzátartozói viszont hevesen reagáltak az ítéletre, mert az szerintük túlságosan is enyhe. A teremben hangos szitkok hangzottak el a kamionsofőr, de a bíróság számlájára is.

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint – tekintettel arra, hogy tapasztalt, hivatásos járművezetőről van szó – Gacsity tettében fellelhetők a tudatos hanyagság vagy az esetleges szándékosság elemei is. Ugyanakkor a büntetőtanács enyhítő körülményként számba vette, hogy a kamionsofőr büntetlen előéletű. A bírósági szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha a buszsofőr Slavko Biga lassabban vezet (a busz a megengedett 60 km/h helyett 80 km-es sebességgel haladt), és az adott pillanatban fékez. 130 napig tartó kutatás után a polgári védelem búvárai felhagytak a hat eltűnt utas keresésével, ami sokként hatott a hozzátartozókra. Szerintük ugyanis szégyenletes, hogy ilyen példátlan módon állították le a tiszai buszbaleset eltűnt utasainak további keresését.

A hozzátartozók felelősségre vonást is követelnek az eredménytelen kutatás miatt. Többek között kérik Borivoje Tesity csendőrezredesnek, valamint a mentésben részt vevő rendőrparancsnokok, a katonai és a polgárvédelmi vezetés felelősségének a kivizsgálását. Milan Mihajlovity, a Szerbiai Polgárvédelem vezetője szerint a szélsőségesen magas és gyors vízben Szerbia legtapasztaltabb búvárai életük kockáztatása árán merültek alá. Mint megjegyezte, a magyarországi búvárok segítségét nem utasították el, hanem azok az otthonról kapott utasítás nyomán távoztak. A víz alatti kutatást szolgáló amerikai berendezéssel kétszer is átfésülték a Tisza medrét (összesen 38 km-t) a zsablyai hídtól a deltáig. Még a Dunában is átkutattak 22 km-t. Szerinte az eltűntek valószínűleg már a Dunában vannak, hiszen a baleset színhelyétől alig 13 óra alatt odáig vihette őket a víz. Vagy pedig az iszap temette be őket. Mindenesetre a további keresésnek nem látja értelmét.

Az eltűntek listáján szerepel a nagybecskereki Slavko Biga (56), a vízbe zuhant autóbusz vezetője, a zichyfalvi Jelena Vignjevity (21), a basahídi Miodrag Vlaucsin (59), az autóbusz jegykezelője, a verbászi Zselyko Prodanovity (31), a hódsági Branko Ivanovity (20) és Drazsen Trifunovity (14), aki a híd közelében levő víkendtelepen élt.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!