Választások Egyiptomban

Nem kell hozzá sok idő és George W. Bush valószínűleg a demokratizálódás újabb sikerének fogja nevezni a szeptember kilencedikén Egyiptomban lezajlott elnökválasztást. Igaz, a jelenlegi államfő huszonnégy év egyeduralkodása után – amerikai nyomásra – idén először járult hozzá, hogy az országban többjelöltes választást tartsanak. A sikersztori itt véget is ért, egy pillanatig nem volt kétséges, hogy a befutó ismét Hoszni Mubarak lesz. A jelölteknek mindössze 19 napjuk maradt a kampányra, amely elsősorban az állam által ellenőrzött tömegkommunikációs eszközökön keresztül zajlott. A 77 milliós országban legnagyobb népszerűségnek örvendő Muszlim Testvériség évtizedek óta betiltott szervezet, így nem állíthatott jelöltet, míg a többi induló vagy önjelölt volt, vagy ismertségük csak a nagyvárosokra korlátozódott.

Az egyiptomi elnöknek úgy sikerült nyernie, hogy még csalnia sem kellett. Elegendőnek bizonyult a szavazóurnáknál jelen levő párt- és biztonsági alkalmazottak nyomásgyakorlása, illetve a meglehetősen szigorúan megfogalmazott törvény ahhoz, hogy Mubarak fölényes győzelmet arasson a leadott szavaztok 88,5 százalékával. Ami értelmet adhat ennek az erőltetett, de egyelőre hatástalan demokratizálódási kísérletnek, hogy idén először valós adatokat kaptunk a választásokon résztvevők számáról. A jelek szerint az emberek azzal szavaztak, hogy nem szavaztak. Mindössze huszonhárom százalék járult az urnákhoz, ami – lássuk be – nagyon alacsony, már-már megkérdőjelezi az embereknek a rendszerbe vetett hitét.

A másik reménykedésre okot adó tény, hogy a néha betegeskedő, 77 éves államfőnek előbb-utóbb utódot kell találnia. Mivel az ország propagandája teljes mértékben Mubarakra és az ő eredményeire, tetteire és nagyságára épül, egy halála után bekövetkező elnökválasztás már talán igazából többesélyes menet lesz. Addig is csak abban bízhatunk, hogy Egyiptom és a többi demokratizálódásra „kijelölt” ország az Egyesült Államok vagy az Európai Unió, vagy bárki más nyomására nagyon lassan, recsegve-ropogva élhetőbbé válik. Egyiptom ebben a folyamatban kulcsszerepet kell, hogy játsszon hiszen történelmi- politikai okokból ez az ország a többi arab államnak mindig is iránytűként szolgált és szolgál. Egyiptom a szaúdiak mellett Washington legközelebbi arab szövetségese, Izrael után a legnagyobb katonai segélyek célpontja a térségben. Mivel az USA-nak a demokratizálódáshoz hasonlóan fontos a térség stabilitása és a terrorizmus elleni harc, a két fél közötti párbeszéd és nyomásgyakorlás továbbra is nagy körültekintéssel fog zajlani. De legalább már elkezdődött.