Visszaút nincs, az út van maga

– Mikor volt népszerűbb: műsorvezetőként, vagy kormányszóvivőként?
– Korábban egy viszonylag nagy nézettségű műsor házigazdájaként minden este szerepeltem a képernyőn, így most valószínűleg nem nagyobb az ismertségem, mint korábban. A megítélés más kérdés: amikor a Fókuszt vezettem, úgy lehetett, hogy akik kedvelték a műsort, azok szerettek, akik pedig túl bulvárosnak tartották, azok nem. Most mindez másként oszlik meg: a kormánypárti szavazók vélhetően jobban elfogadnak mint az ellenzékiek. De én azt vallom, hogy bár a kormány szóvivője vagyok, amit mondok, nem csak azoknak szól, akik a kormányoldalra akarnak szavazni, hanem azoknak is, akik egyébként a jobboldalhoz húznak – egyszóval mindenkinek.
– A feladat politikai vagy kommunikációs oldalát tartja fontosabbnak?
– A feladatnak csak kommunikációs oldala van. Nem politikus vagyok, hanem az, aki érthetően elmondja az embereknek a kormány ügyeit. Ez így természetes: a politikus politizáljon, a kormányszóvivő pedig tegye a dolgát.

– A koalíció szóvivőjeként melyik kormánypárt politikája áll közelebb önhöz?
– Másként közelíteném meg a kérdést. A szóvivő köztisztviselői, nem politikai poszt. De engem erre a feladatra Gyurcsány Ferenc kért fel. Azért vállaltam el, mert egyrészt olyannak tartottam, akinek a gondolatiságával egyetértek. Másrészt azt láttam: a kormányfő egy normális országért dolgozik, én pedig egy olyan kabinet munkájában vehetek részt, amelyikben ezek a fő szempontok. Az elmúlt év arról győzött meg, hogy helyes volt elfogadni a felkérést.
– Ha a másik politikai oldalról érkezett volna hasonló felkérés, azt is elfogadta volna?
– Onnan nem érkezett ilyen.
– Hogyan talált önre a kormányfő?
– Éppen állástalan tévés voltam. A miniszterelnök szerintem abban láthatott fantáziát, hogy olyan ember beszéljen a nyilvánosságnak a kormány ügyeiről, akit értenek az emberek, és fordítva.
– Miért jött el a tévétől?
– Annyi minden történt a hét közös év alatt, hogy az mindkét félnek pont elég volt. Erre mondják: közös megegyezéssel váltunk el. – És hogyan dolgozik szóvivőként?
– Egy újságíró sem arról ír, hogyan készül el a lapszám; sokkal érdekesebb a tartalma. Ha mégis erre kíváncsiak: a szerkesztőségi munkához hasonlítanám. Minden reggel stábértekezletet tartunk. Tudjuk, hogy milyen kormányzati döntésekben szeretnénk előrejutni, és melyek azok a felvetések, amelyekre reagálnunk kell. Van egy csapatunk, amely ezt a munkát segíti.
– Mennyire jön át a szóvivő személyisége a bejelentéseken? Megmondják önnek a politikusok, hogy mit mondjon?
– Nem. A nyilatkozatok témája általában egyértelmű, az adatok rendelkezésre állnak. Az a feladatom, hogy mindenki számára közérthető információkat adjak. Ha egy jó kifejezést használok, azt az újságírók nem fogják átírni.
– Szóvivő társa, László Boglár a miniszterelnök közvetlen munkatársa lett. Mennyit változott a munkájuk, gyarapodtak-e a feladatai?
– A kolléganőm továbbra is szóvivő. Sokkal inkább arról van szó, hogy eltelt egy év, és indokolttá vált, hogy határozottabban osszuk meg a feladatokat. A miniszterelnöknek szüksége volt egy olyan szakemberre, aki összefogja a sajtóügyeit. Ezáltal rám is nagyobb teher hárul, hiszen az év elejétől naponta tartunk szóvivői tájékoztatót.

– Nem hiányzik a régi munkahelye?
– Szívvel-lélekkel szerettem a televíziónál dolgozni. Harmincéves múltam, tizenegy éve vagyok a sajtóban. Két tévés műfaj hiányzik: az egyik a portrébeszélgetés, ahol az a cél, hogy a közönségnek megmutassunk valakit; a másik pedig a riportfilmkészítés. Korántsem sírom vissza azt az időt, amikor kétmillió embernek köszöntem be esténként.
– Hogy áll a munkájához a felesége?
– Tökéletesen támogat. Ahogy a szüleim és a barátaim is. Egyetértettek velem abban, hogy a felkérés nagy megtiszteltetés, ráadásul mikor máskor vállaljak egy ilyen feladatot, ha nem most, harmincévesen. Ennek ellenére soha nem áldoznám fel a családomat a munkáért. Remélem, harmincöt-negyven évesen a gyerekeimet nevelem majd, és örülök az ő sikereiknek.
– És mi vár önre a választások után?
– Ha a kérdés az, van-e visszaút, a válaszom: visszaút nincs, az út van maga. A kellő időben kiderül, hogy merre kanyarodik. Ezt azért mondom, mert – bár nagyon remélem – nem biztos, hogy ez a koalíció nyer. Ha így lesz, akkor sem biztos, hogy kapok-e újabb kormányszóvivői megbízást. Most inkább arra kell koncentrálnom, hogy a munkámat addig is jól végezzem.

– A politikusokkal ellentétben sokkal körültekintőbben fogalmaz, visszafogottabbnak mutatkozik az ellenzéki támadásokkal kapcsolatban.
–Azért nyilatkozom úgy, ahogyan, hogy a mondandómban a szakszerűség legyen az elsődleges szempont. Végtelenül bosszant, hogy gyakran az ország érdekeit szolgáló ügyekből politikai csetepaték, sárdobálások tárgya lesz. A média persze konfliktuskereső: ezzel lehet az olvasók, nézők figyelmét felkelteni.
– És mit szól ahhoz, ha kifejezetten önt „találják meg”?
– Ha rosszul idéznek, „illő tisztelettel” felhívom az illető figyelmét, hogy ne tegye. De semmiképpen sem kívánok részese lenni az emberek számára sem elfogadható, gyakran kicsinyes, kisstílű, nyíltan pitiáner stílusnak, amikor politikusok egymást hazugozzák.
– Azt már tudjuk, hogyan ítéli meg Gyurcsány Ferencet, de mi a véleménye Orbán Viktorról?
– Nem tisztem a jobboldal vezérét minősíteni. Egyébként ha mégis minősítünk valamit vele kapcsolatban, az a politikája lehet. Azt látom, hogy a kormány is ezt teszi. Amikor Orbán Viktor például a visszaállamosításról beszél, el kell gondolkodni, helyes-e ez vagy sem. Adott esetben lehet és kell is politikát kritizálni, de azt gondolom, hogy az nem az én feladatom.

– Milyen a kapcsolata az ellenzéki sajtóval?
– Az a dolgom, hogy mindenkivel jó munkaviszonyban legyek. Minden újságíróval egyformán bánok. A munkakapcsolatban nem lehet különbséget tenni, a magánviszony persze más.
– Van olyan miniszter, akit jobban vagy kevésbé kedvel?
– Ez közös munka, én rájuk szorulok, ők meg gyakran rám. Eleinte méregettek, hogy került ide ez a „csodabogár”, aztán mindegyikükkel kialakult a normális munkakapcsolatom. Igaz, nem barátkozni jöttem, hanem dolgozni.
– Napi hány órát van készenlétben?
– Erre nincs jó válasz: a reggeltől estig meghatározás nagyjából stimmel. – Marad idő kikapcsolódásra?
– Ezt a szót a következő hónapokban törölnöm kell a szótáramból. A közelmúltban nősültem, jártunk nászúton: remélem, elélünk belőle jövő nyárig.