Hírek

2005.10.25. 00:00

A madárinfluenza látogatása Budapesten

A szerző a hirszerzo.hu munkatársa

Tételezzük fel, hogy a madárinfluenza fejlettebb lény annál, ami, s mint ilyen, tudattal rendelkezik. Miután milliószám irtotta vagy irtatta a madarakat, s hatvan ember halálát okozta Ázsiában, úgy dönt, útnak indul a jó öreg Európába. Észrevétlenül közelíti meg és éri el Romániát, s ha már itt van, lekaszabol néhány szárnyast. Ugyanezt teszi Törökországban, Görögországban, Svédországban, sőt, alig néhány kilométerre a magyar határtól Horvátországban is. Nincs ebben semmi meglepő, a madárinfluenza-vírusnak már csak ilyen a természete.

Az ember – mert már csak ilyen a természete – pánikba esik. A madárinfluenza útja során szerét ejti egy magyarországi kiruccanásnak – tételezzük fel –, s röhög a markába. Nem, mintha mulatságos lenne, hogy döglenek a madarak, de amit „hősünk” a magyar Országgyűlésben lát, azt nem bírja ki röhögés nélkül. Lát egy miniszterelnököt, aki ingyenoltást ígér emberek millióinak. A szárnyasokat fertőző madárinfluenza érdeklődve figyeli, amint a kormányfő oltást ígér mindenkinek az emberről emberre terjedő madárinfluenza ellen, amely egyelőre nem létezik, így a megígért oltás sem. Ami ugyanis van, az egy vírus, amely a madarakat fertőzi, a madarak meg az embereket. Egy kissé megfáradt arc azt mondja: szép-szép, hogy van terv a világjárványra, de nem lehet végrehajtani, mert nincs rá pénz.

Egy őshonos influenza B-vírus elmagyarázza vendégünknek, hogy az idős úr, név szerint Gógl Árpád valaha egészségügyi miniszter volt, amíg meg nem bukott, s lábjegyzetben teszi hozzá, hogy az illető ezután megpróbálkozott egy Székesfehérvár nevű magyar nagyváros polgármesteri székének megszerzésével is, de ez a projekt hasonlóan csúfos eredményt hozott számára. A volt egészségügyi miniszter tudja, hogy a madárinfluenza nélkül is eleget gyötrődő magyar társadalom ezt úgy fordítja le saját nyelvére, hogy ha nincs pénz a világjárvány elleni terv végrehajtására, akkor Magyarországon bizony világjárvány lesz, madarak sokasága pusztul majd, hovatovább a magyarok. Azaz: alkalmatlan, tehetetlen kormányunk csődbe vitte az országot, aminek szörnyű következményei lesznek, nemzethalál, ilyenek. A volt egészségügyi miniszter ilyet nem mond, de tudja, hogy ezzel a magyarok egy része – ha csak kis része is – meggyőzhető arról, hogy ezeket (az alkalmatlan, tehetetlen kormányt) – már persze ha megmaradunk addig – jövőre el kell küldeni.

Tételezzük fel, hogy a madárinfluenza beszélni is tud, s már nyitná a száját, hogy azt mondja: te jó isten… Aztán úgy dönt, inkább nem mond semmit. Legyint egyet, s Hegyeshalomnál elhagyja Magyarországot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!