2006.11.12. 18:14
Rumsfeld felelni fog a kínzásokért
Donald Rumsfeld még csak négy napja nem irányítja a világ legerősebb haderejét, de a jogvédők máris pereket terveznek ellene.
A volt védelmi miniszter mentelmi joga ugyanis megszűnt, így az Alkotmányos Jogok Központja nevű amerikai szervezet máris bíróság elé citálná Rumsfeldet az emberi jogok iraki megsértéséért, a kínzásokért, az ártatlan halottakért. A vádpontokat a bagdadi Abu Graib börtönben történtek vezetik.
Rumsfeld utódja, Robert Gates első beszédében sietett megígérni, hogy változni fog az amerikai politika. Miután a demokraták a parlament két házában is többségbe kerültek, a kormány most „új ötleteket fog meghallgatni". De a haderő kényszerhelyzetben van. Ezt jelzi, hogy a tervek szerint kénytelen lesz visszavezényelni Irakba a tartalékosokból álló Nemzeti Gárda több harcoló dandárját. Ez arra utal, hogy az amerikai fegyveres erők meglehetősen túlterheltté váltak mostanra. Ezzel a Pentagon először térne el jelentősen attól a korábbi döntésétől, hogy 24 hónapnál hosszabb időszakra nem vet be tartalékosokat az arab országba.