2007.04.25. 16:14
Elnapolták Hajdú perét
Bár a móri bankrablással a Nemzeti Nyomozó Iroda N. Lászlót és W. Róbertet gyanúsítja, tegnap ugyanebben az ügyben szakértő meghallgatásával Hajdú László büntetőpere folytatódott. A férfit társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják.
A szakértő Hajdú László zárkalehallgatásával kapcsolatban azt taglalta, hogy a két fogvatartott párbeszédében bizonyos mondatokat melyikük mondhatta. Majd a bíró a tárgyalást elnapolta, a per így csak a nyári szünet végén folytatódik. Utalt arra, hogy az ügyben korábban két tanú azt vallotta: a tettesek a móri bankrablással egy másik bűncselekményt akartak leplezni. Emiatt a bíróság decemberben elrendelte a tanúk hazugságvizsgálatát, ám az eredmény még nem érkezett meg.
Hajdút korábban csak azzal vádolták, hogy ő szerezte be a 2002. május 9-én nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás fegyvereit. A Fővárosi Bíróság ezért el is ítélte, ám tavaly a Fővárosi Ítélőtábla új eljárást írt elő. A tavaly júniusban újrakezdett perben Hajdút már azzal vádolták, hogy ő gyilkolt Móron. Kaiser Edét ugyanezért a bűncselekményért a Fővárosi Ítélőtábla 2005-ben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.