Fegyver-e a népszavazás?

Orbán Viktor szerint immár kizárólag parlamenten kívüli eszközzel, azaz a népszavazás intézményével lehet elérni, hogy a jelenleg hatalmon lévő koalíció esetlegesen ne töltse ki a 2010-ig még hátralévő idejét. A Fidesz elnöke úgy látja, a T. Ház keretein belül már aligha lehet eredményt elérni, lévén az országgyűlés egyik fele igazságbeszédnek, a másik hazugságbeszédnek értékeli Gyurcsány Ferenc emlékezetes őszödi eszmefuttatását. Az orbáni forgatókönyv tehát (amelynek fontos elemei az erőszakmentesség, a demokratikus keretek között maradás, a helyzetükkel elégedetlen emberek szélesedő összefogása) azzal számol, hogy a népszavazás teremt majd olyan helyzetet, amelynek nyomán mélyreható politikai változások következhetnek be.

Hogy a majdani referendumnak milyenek kell lennie? Nos, Orbán szerint annak a lényegi pontokon kell támadnia a kormány intézkedéseit, emellett semmiképpen se lehessen megkérdőjelezni a demokratizmusát (ha mondjuk valamely paramilitáris szervezet mellettük kampányol, máris a támadások kereszttüzébe kerülhetnek), végül pedig az eredményének abszolút egyértelműnek – mondhatni: elsöprőnek – kell lennie. A Fidesz elnöke úgy látja, más, demokratikus megoldási mód egyszerűen nem kínálkozik, így aztán minden attól függ, sikert hoz-e a számukra népakarat kinyilvánítása vagy sem.

Hogy igazolódnak-e Orbán várakozásai, tehát hatásos fegyver-e a népszavazás, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy ezek a szavak és gondolatok már lényegesen jobban illenek egy demokratikus politikushoz, mint azok amelyek egy „illegitim kormányról” szóltak, amely ellen „meg kell indulni”, s amely „72 órás ultimátumot” kapott a a „hazug miniszterelnök” menesztésére, hogy a „futni, de gyorsan”-féle kiszólásokról már ne is beszéljünk. Más kérdés persze, hogy az előbb említettek sokkal inkább retorikai fogásoknak tekintendők, semmint tényleges cselekvési programnak, s legfeljebb azt sikerült elérni általuk (igaz, ez egyáltalán nem kevés), hogy a tábor nem csupán egyben maradt, hanem mindig kapott valamiféle célt is.

Kétségtelen, hogy az – eredményét tekintve – „elsöprő erejű” népszavazás iránti igényével Orbán rendkívül magasra tette a lécet. Már csak azért is, mert Magyarországon általában pártpolitikai alapon dőlnek el az ilyen ügyek is, sokszor a személyes meggyőződést, az érzelmeket is háttérbe szorítva (emlékezzünk mondjuk a kettős állampolgárságról tartott referendumra). Ennek ellenére azt sem lehet kijelenteni, hogy a Fidesz elnökének várakozásai teljességgel irreálisak lennének. Igaz, arra nem látok sok esélyt – hozzon bármilyen ellenzéki fölényt a népszavazás –, hogy azonnali hatalomváltásra kerüljön sor. Amíg ugyanis a jelenlegi kormánypártok biztosítani képesek a parlamenti többséget (és eddig ez sikerült), nincs más, mint várni. Ha 2010-ig, akkor addig. Ám az tény, hogy a referendum valóban katalizátora lehet egy sor változásnak. Hiszen egy szavazási „zakó” – túl azon, hogy megtépázza a presztízst – gyengítheti Gyurcsány párton belüli pozícióit, kiélezheti a koalíciós ellentéteket, önbizalmat adhat a saját tábornak, ugyanakkor elbizonytalaníthatja a másik oldalét. És van egy olyan érzésem, hogy Orbán ennél nem is vár sokkal többet.