Hírek

2008.05.11. 07:24

Az utolsó játéknapon dől el az angol bajnoki cím

Negyven éve nem volt ilyen izgalmas bajnoki zárás Angliában, mint a mostani: legutóbb 1968-ban várta az első és a második helyen álló csapat azonos pontszámmal az utolsó fordulót. A Manchester United akkor is érintett volt – s vesztett. Most ellenben esélyesebb.

Dénes Tamás

1968-ban a Vörös Ördögök és városi riválisaik, a City futballistái azonos pontszámmal várták az utolsó játéknapot. A United, Georgie Best, Denis Law és Bobby Charlton csapata, azonban kikapott a Sunderlandtől, így a Newcastle ellen győztes City nyerte a bajnoki címet. A Man United a bajnokok tornájának megnyerésével vigasztalódott. Lehet akár idén is hasonló a forgatókönyv – kéretik a City neve helyére a Chelsea-ét behelyettesíteni –, de ezzel egyik érintett sem lenne elégedett. Sir Alex Ferguson mindenképpen duplázni akar. A bajnoki címhez „csak" le kell győznie az övéinek a Wigant, aztán a BL-döntőben lehet „szkanderezni" a legnagyobb riválissal.

Az Old Traffordon csak Főnökként emlegetett skót 22. évében járó manchesteri pályafutása során számos remek együttessel dolgozhatott együtt. A mostanit feltéve az első három közé sorolja, sőt a legtechnikásabbnak véli. Igaz, szerinte a mentális és a fizikai erőt tekintve, szerinte az 1994–95-ös, az eredményeket nézve pedig az 1998–99-es jobb volt. Mindazonáltal Fergusonnak nincs kétsége abban, hogy vasárnap, magyar idő szerint este hét óra körül, megszerzi a csapat története újabb bajnoki címét. A menedzsert nem nyomasztja 1995 emléke, legutóbb akkor dőlt el az esélytelenebb javára az utolsó játéknapon a Premier League sorsa. Tizenhárom éve éppen a Manchester United bukta el, hihetetlen izgalmas körülmények között a végjátékot, miután csak döntetlent játszott a West Ham Uniteddel az Upton Parkban, miközben a rivális Blackburn Rovers kikapott a Liverpool pályáján.

A Manchester United a Wigan otthonában lép pályára – a Chelsea hívei ennek kapcsán nem felejtik el megemlíteni, hogy a hazai csapatot Steve Bruce irányítja majd. Az egykori középső védő – a Manchester United korábbi csapatkapitánya – 1987 és 1996 között kilenc szezont játszott végig Sir Alex Ferguson irányítása alatt, s soha nem titkolta, hogy a Főnököt tekinti a példaképének. Avram Grant, a Chelsea menedzsere erre utalva olyan mondatokat tett közzé, amelyektől azt reméli, a Wigannek csipkednie kell majd magát. „Biztos vagyok abban, hogy a Wigan nem veszi majd könnyedén a mérkőzést. Garancia erre Steve Bruce személye, biztos, hogy ő teljes erőbedobásra buzdítja majd játékosait."
Sir Alex sem marad el kollégája mögött, ő is igyekezett úgy fogalmazni, hogy vetélytársa ellenfelét kényszerhelyzetbe hozta. Megkérdőjelezte a Chelsea pályájára készülő Bolton játékosainak harci kedvét, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a Bolton tagjai a hét elején egy manchesteri pubban nagyon hosszan és nagyon kimerítően ünnepelték a bennmaradást. (Matematikailag még nem biztos, hogy a Bolton 2008 őszén is a Premier League-ben játszik majd, ám nagyon kicsi a valószínűsége a kiesésének.)

Avram Grant nem elégedett a bajnokság kiírásával. Szerinte szerencsésebb lett volna olyan szabályt hozni, hogy azonos pontszám esetén ne a jobb gólkülönbség, hanem egy bajnoki döntő határozzon az első hely sorsáról. Amennyire nem elégedett az izraeli edző a kiírással, annyira nagyra tartja játékosai formáját. Szerinte nem lehet kétséges, hogy az utóbbi hetekben a Chelsea játszotta a legjobb futballt Angliában. Végződjön akárhogyan a bajnokság, a Kékek várakozáson felül szerepeltek José Mourinho menesztése után. Avram Grant az első bajnoki mérkőzését, éppen a Manchester United ellen, elbukta, ám azóta mindössze egy mérkőzését veszítette el a Premier League-ben. Az utóbbi húsz bajnoki fordulóban nem talált legyőzőre. Nem kapott ki, amikor négy sztárja elutazott az afrikai kontinensbajnokságra, nem kapott ki, amikor a legjobb két kapusa egyszerre kidőlt a sorból, nem kapott ki, amikor a tavasz rangadóján nélkülöznie kellett az édesanyját gyászoló válogatott középpályását. Könnyű osztani Kevin Keegannek, a Newcastle menedzserének a véleményét: „A Manchester United valószínűleg megnyeri a bajnokságot, de a Chelsea éppen úgy megérdemelné."

Az orosz milliárdos Moszkvából repülne ünnepelni

Roman Abramovics, a Chelsea milliárdos tulajdonosa nem lesz ott csapata bajnoki meccsén – egyébként március vége óta egyetlen egyen sem vizitált. Éppen Moszkvában tárgyal. Biztosra akar menni, csak akkor megy ki a Stamford Bridge-re, ha van mit ünnepelni. Mindenesetre magánrepülőgépe várja: három és fél óra alatt Moszkvából Londonba repülne. Nem csak Abramovics, a Liga is a man Unitedet véli esélyesebbnek. Erre utal, hogy az igazi trófeát Wiganbe viszik majd, a Stamford Bridge-en egy másolat várja, hátha mégis szükség lesz rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!