Még semmi sem biztos, de rettegek, hogy elbocsátanak

Lehet, hogy a munkaadó nem akart köntörfalazni, és az volt a szándéka, hogy felkészítse embereit a legrosszabbra. De bizonytalanságban tartani a dolgozókat, ráadásul ezt a karácsonyi ünnepek előtt megtenni: legalábbis ügyetlen lépés – mondta humánpolitikai szakértőnk. A felkészítésnek megvannak a kidolgozott módszerei, amiket a fejlett humánpolitikai kultúrával bíró országokban, cégeknél sikerrel alkalmaznak.

A bejelentést először is akkor kell megtenni, amikor már kiforrottak a tervek az átszervezésről. Mindezt a cégvezetésnek akkor kellene közölnie az érintettekkel, amikor pár hónap, de akár fél év van a döntő lépésig. Így az elbocsátottaknak van idejük lélekben és gyakorlatban felkészülni a változásra. Megemészteni a történteket, és új munkahelyet keresni. Köztudott, hogy egy állásból ez sokkal könnyebben megy, mint az utcáról.

Ha az elbocsátott úgy értesül a tényről, mint akit derült égből villámcsapás ér, és pár hét múlva már ki is kell lépnie, bekerül egy lefelé tartó spirálba. A depresszió örvénye még a legmagabiztosabb embert is magával ránthatja, ha egy döntéssel azt üzenik neki: rá nincsen szükség. Ilyen friss kudarccal vajmi kevés esélye van rá, hogy rögtön új állást találjon. Valószínűbb, hogy elkezd kapkodni, ami semmi jóra nem vezet. Az állásinterjúkon azt fogják látni rajta, hogy el van keseredve, nem magabiztos – márpedig kinek kell egy lúzer?

Ha mégis megtörténik, hogy valakit hirtelen raknak ki a munkahelyéről, az álláskeresésig adjon magának legalább hat hetet, míg pszichésen magához tér!