Szabadon dühöngő populizmus

Ha én most történetesen szépkorú lennék, fognám a járókeretemet, aztán addig ütném vele az MSZP és a Fidesz kampányembereit, amíg csak meg nem fogadják, hogy egy életre békét hagynak a szegény nyugdíjasoknak. Nem elég ugyanis, hogy ezek ketten már napok óta egymással riogatják a jobb sorsra érdemes öregeket, most még azt is bejelentették, hogy mától aláírásgyűjtésbe kezdenek, megvédendő a politikai ellenfél gonoszságaitól a semmit sem sejtő öregeket. A Fidesz aláírásgyűjtését a párt parlamenti képviselője és nyugdíjas-tagozatának elnöke, Iván László azzal indokolta, hogy a szocialisták „agresszív támadást indítottak” a jelenlegi és a leendő nyugdíjasok ellen, míg az MSZP azzal magyarázza a saját akcióját, hogy – amint az Mesterházy Attila kormányfőjelölt sajtótájékoztatójából kiderült – ezzel szeretné az elejét venni annak a fenyegető „nyugdíjkatasztrófának”, amelyhez – ezt talán mondanom sem kell – a hatalmat megszerző Fidesz által tervezett drákói intézkedések vezetnének. Nos, hogy a két párt közül melyik is puskázott a másik papírjaiból, arról fogalmam sincs, az azonban tény, hogy a kérdőíveken szereplő 3-3 kérdésből 2-2 annyira egyformára sikeredett, hogy egy kicsi együttműködéssel akár közös akciót is lehetett volna csinálni, megfelezve ezzel a bizonyára tetemes költségeket. Az első kérdésben mindkét párt azt tudakolja, vajon a címzettek egyetértenek-e  azzal, hogy a nyugdíjkorhatárt ne lehessen 70 évre emelni, a másodikban azt, támogatják-e, hogy az újonnan nyugállományba vonulók nyugdíja ne csökkenjen 15-20 százalékkal, míg a harmadik kérdés a kormánypártnál úgy hangzik, maradjon-e meg a nyugdíjemelés számításának mai módja, a Fidesznél pedig úgy, helyeslik-e, hogy a nyugdíjpénztárakat ne lehessen privatizálni.

No, már most, ha valaki a fentebbi kérdéseket végigolvassa (pláne pedig, ha végig is gondolja), nemcsak arra jöhet rá, miért emlegettem az írásom elején azt a bizonyos járókeretet, hanem arra is, milyen is az, amikor egy választási kampányban szabadon dühöng a populizmus. Rendben van, azt eddig is nagyon jól tudtuk, hogy a pártok – már elnézést a szalonképtelen kifejezésért, dehát ez az igazság – szarba se nézik a választóikat, na, de hogy a nyugdíjasokat még külön is afféle hülyegyerekekként kezeljék, az  tényleg túlzás. Vajon azok, akik ezeket az idióta kérdéseket kiagyalták, mégis mi a francot gondoltak? Csak nem azt, hogy a megszólítottak majd kórusban azt felelik, jaj, de örülünk, hogy meg tetszettek minket kérdezni uraim és elvtikéim, mert már éppen kérni akartuk, hogy hetven-nyolcvan  alatt lehetőleg senki se mehessen nyugdíjba, annak pedig külön örülnénk, ha a friss nyugdíjasok pénze annyi sem lenne, mint ma? És vajon arra mit lehet mondani, ha arról kérdezik az embert, akarja-e a nyugdíjpénztárak magánosítását (főleg, ha úgy tálalják a történetet, hogy valakik el akarják lopni a befizetett pénzeket), vagy arról, inkább a nyugdíjemelés jelenlegi – adott esetben az inflációnál is nagyobb mérvű növelést lehetővé tevő – módját választják-e, avagy az ennél lényegesen kedvezőtlenebbet? Ugye, senki sem hiszi komolyan, hogy aki öreg, az egyben tök hülye is, ráadásul saját maga ellensége? Megjegyzem, ezek a kérdések engem kísértetiesen emlékeztetnek az úgynevezett szociális népszavazáson feltettekre (akar-e ön tandíjat, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni), amelyeket magam mind a mai napig szégyenleteseknek tartok. A különbség legfeljebb annyi, hogy a populizmus csúcsait akkor egyedül ostromló Fidesz mellé most az MSZP is felsorakozott.