Terrorista vagy politikai fogoly?

Ha a Jobbik kormányra kerül, úgy közkegyelemben részesülhetnek azok a „politikai elítéltek”, akik „hősies módon kezet mertek emelni” a Szabadság téri „szovjet szörnyemlékműre” – mondta Gaudi Nagy Tamás jogász, akit a magát radikálisnak valló szervezet igazságügyminiszter-jelöltjeként, no, meg az igazságügy „iron man”-jeként mutatott be tegnap a sajtónak Vona Gábor, a párt elnöke. Nos, hogy az immáron majd kilenc hónapja előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Györgyöt vajon vigasztalja-e valamelyest Gaudi Nagy elképzelése, azt nem tudom, annyi azonban bizonyos, hogy a bűnüldöző szervek által terrorcselekmények elkövetésével vádolt férfinak ez idő szerint valószínűleg nem az emlékmű-megrongálási történet okoz fejfájást. Ennél lényegesen nagyobb gondot jelenthetnek számára azok a mostanában napvilágra került hangfelvételek, amelyeken az úgynevezett Magyarok Nyilai csoport egyik tagja beszél az általuk elkövetett akciókról – Budaházyt a szervezet afféle katonai vezetőjét említve –, nem különben pedig azok a kopogtatócádulák, amelyek a kuruc.info és Morvai Krisztina hathatós támogatásának ellenére se nagyon akarnak összegyűlni. Ám ha véletlenül össze is jönne a kellő mennyiség, túlzott örömre akkor se lenne ok, ugyanis – mint kiderült – a mentelmi jognak visszamenőleges hatása nincsen, azaz a szélsőjobboldal emblematikus figurája számára mostanra  már tényleg csak két menekülési út maradt: ha a Jobbik kormányra kerül, és/vagy ha a Morvai Krisztina nevű köztársasági elnök amnesztiát hirdet; amely lehetőségeket ugyan egyáltalán nem zárhatjuk ki, ám amelyekre a jövőt alapozni..., nos, kell hozzá „némi” optimizmus.

Na, dehát ez legyen Budaházy problémája. Számomra ugyanis ennél jóval érdekesebb az a kérdés, hogy tudniillik mely tényekre alapozva is nevezik Gaudi Nagyék és Morvaiék következetesen csak „politikai elítélt”-nek vagy „politikai fogoly”-nak, különösen pedig „szabadságharcos”-nak a különféle utcai megmozdulások egyik fáradhatatlan szervezőjét és vezéralakját. És itt nem csupán – sőt, nem elsősorban – arról beszélek, hogy amennyiben  Budaházynak úgymond kijár a „szabadságharcos”, meg a „politikai fogoly” titulus, akkor vajon minek kell tisztelnünk példának okáért az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vagy az 1956-os események hőseit, hanem ennek a virtigli magyar történetnek a tartalmi vonatkozásairól. Így például rettenetesen kíváncsi lennék arra, vajon mely parlamenti demokráciában szokás hősöknek, forradalmároknak, szabadságharcosoknak, stb. nevezni azokat az embereket, akik korántsem demokratikus eszközökkel, hanem ilyen-olyan fenyegetésekkel, Molotov-koktélokkal, fegyverekkel, veréssel, egyszóval az erőszak ezer és egy formájával akarják kikényszeríteni az általuk óhajtott változásokat. No, és ha már a megfélemlítésnél tartunk..., tényleg el kellene hinnünk, hogy a XXI. századi magyar „szabadságharc” sikeres megvívásának elengedhetetlen része volt teszem azt a szocialista párttól a jobboldalhoz „igazolt” Csintalan Sándor brutális összeverése? Úgy hiszem, ezt azért senki nem gondolhatja komolyan. Amiként az is teljesen abszurd lenne, ha mondjuk mindazokat, akik Jobbik-politikusokat és/vagy -szimpatizánsokat fenyegetnek, ne adj'' isten bántalmaznak, a baloldalon valakik „antifasisztáknak” neveznék. Na, úgyhogy szerintem nem ártana sokkal óvatosabban bánni a minősítésekkel. Mert egy ideje elég könnyen szórjuk őket.