2010.03.18. 07:35
Bajnai elrakja a 12 forintot, és barátjának tartja Gyurcsányt
Elrakja emlékbe az egy éves munkával megkeresett 12 forint miniszterelnöki fizetését Bajnai Gordon - olvasható a Blikkben.
A kormányfő szerdán egy órán át fogadta a lap olvasóink telefonjait és válaszolt az interneten feltett kérdésekre.
Kitért arra is, hogy mind a tizenkét forintot, amit az elmúlt egy évben keresett, megtartja és elrakja emlékbe. Megjegyezte, ennek a havi egy forintos fizetésnek fontos üzenete volt. Azt kértük az állami intézmények, cégek vezetőitől, hogy a válság miatt, a szolidaritás érdekében érjék be ők is kevesebb fizetéssel, azt hiszem erre nem lett volna erkölcsi alapom, ha a saját fizetésemet nem csökkentem - idézte fel.
Egy olvasó arra volt kíváncsi, hogy a barátjának tartja-e Gyurcsány Ferencet és mennyire tart Orbán Viktortól. Bajnai Gordon az elsőre igennel, a másodikra nemmel felelt. A kérdezőnek azt mondta, ne összekeverje össze a sorrendet, ahogyan ő sem keveri soha össze a barátságot a munkával.
Az euróbevezetéssel és a BKV-botránnyal kapcsolatban itt olvashatja el a kormányfő válaszát