Négymillió voks kiadó

Jóllehet a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég legfrissebb felméréséből szinte mindenki a kormánypárt szimpatizánsainak drasztikus csökkenését emeli ki (ami valóban figyelemre méltó, hiszen a Fidesz alig több mint egy év leforgása alatt támogatóinak közel a harmadát elveszítette), számomra mégsem a 2010-es „fülkeforradalom” vezető erejének a megingását jelző számok az igazán izgalmasak, hanem azok, amelyek a magyar választók teljes elbizonytalanodását, illetve a politikától való időleges vagy végleges elfordulását mutatják. Hogy a kiábrándulás mekkora, annak illusztrálására elég az Ipsos eredményeiből csupán annyit kiemelni, hogy ez idő szerint a választásra jogosult magyarok 53 százaléka – vagyis nagyjából négymillió honfitársunk – a bizonytalanok, illetőleg a voksolni nem szándékozók azon táborát gyarapítja, amely a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtized során még soha nem volt ilyen nagy. Mindezt nem is csodálom, hiszen aki jár-kel az emberek között, aki meghallgatja őket, nagyon is tisztában van azzal, hogy a csalódás óriási. Némelyek az ígérgető pártokban csalódtak, mások a tehetetlen kormányokban, megint mások az egész hazai politikai elitben, no, és persze, olyanok is nagyon nagy számban akadnak, akik az úgynevezett jóléti rendszerváltást hiányolják, mondván, a magunk mögött hagyott húsz esztendő a jobb élet, a több munkahely és az annyira remélt szociális biztonság helyett tömeges elszegényedést, munkanélküliséget és létbizonytalanságot hozott. A kérdés már most az, vajon mely politikai erő is lesz képes megszólítani azokat a tömegeket, amelyek a Fideszben már, a jelenlegi ellenzékben pedig még (?) nem bíznak.

Mely politikai erő, kérdeztem az imént, amiből az is kiderül, hogy magam a meglévő pártok valamelyikét tartom nyerőnek. No, persze, nem zárom ki azt sem, hogy a 2014-es választásokig felbukkan majd egy új formáció (különösen, mivel a hiperaktív Gyurcsány Ferenc láthatóan kenyértörésre fogja vinni a dolgot az MSZP-vel, és mert burkoltan – vagy nem is annyira burkoltan – Fodor Gábor is egy új liberális párt létjogosultságáról beszélt), mindazonáltal nem hiszem, hogy van most annyi pénz, ötlet és elszántság idehaza, amivel alig három év alatt egy ütőképes csapatot lehet felépíteni a semmiből. És ez még akkor is igaz, ha a mai parlamenti ellenzék pártjai enyhén szólva is harmatos teljesítményt nyújtanak. A Lehet Más a Politika annyira szürke és jellegtelen, hogy annál szürkébb és jellegtelenebb már nem is lehetne (nem szólva arról, hogy egy ökopártnak aligha van komoly esélye nagyobb tömegek megmozdítására), a Jobbik a cigányügyeken túl egyetlen olyan témával sem képes kirukkolni, ami nem csupán az eddig is a szélsőségesekre voksolókat hozná lázba, hanem mondjuk az Orbánéktól elpártolókat, míg a tavaly padlót fogó szocialisták nemhogy nem tudnak profitálni a Fidesz-tábor amortizálódásából, de éppen azok vannak, hogy többfelé szakítsák az egykor sokkal szebb napokat látott alakulatot. Pedig hát, meglehetősen könnyen belátható, hogy aki képes lesz a pillanatnyilag országgyűlési képviselet nélküli milliók érdekeit artikulálni, annak egyenes útja van a hatalomba. A kérdés inkább az, akad-e még olyan akinek hinni tudnak az eddig mindig palira vett emberek. Lehet tippelni.

P. S.: Fenti sorok megszületését követően a Duna Televízióban láttam egy beszélgetést, amelyben politológusok, eltérően az általam megfogalmazott véleménytől, úgy vélték, a jelenlegi politikai helyzet mindenképpen egy új párt megjelenéséért kiált, de azt még nem tudni – tették hozzá –, hogy az új politikai erő egy már létező alakulatból fejlődik-e ki, avagy egy teljesen ismeretlen formációt látunk majd.