Hírek

2011.08.10. 05:01

Csúcsokat döntő bűnözés

Fogalmam sincs, hogy az Orbán-kormány valóban azt hitte-e, hangzatos kommunikációval (lásd a „két hét alatt rendet teszünk”-féle kijelentést) bármit meg lehet oldani, az azonban bizonyos, hogy a 2010-es bűnügyi statisztikák messze nem tükrözik vissza Pintér Sándorék magabiztos kijelentéseit.

Stanga István

Jóllehet a Pintér Sándor vezette Két Hét Alatt Rendet Teszünk Minisztérium közleménye a javuló felderítési mutatókkal igyekezett magyarázni a most megjelent – és a sokadik rénézésre is nagyon siralmasnak tűnő – 2010-es magyarországi bűnügyi statisztikákat, magam úgy hiszem, ezúttal teljesen igaza van a Jobbiknak, amely a finoman szólva is elkeserítő számok láttán szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy kis hazánkban utoljára tíz évvel ezelőtt, az első Orbán-kormány idején követtek el annyi bűncselekményt, mint az elmúlt esztendőben. És hát, tényleg, a most nyilvánosságra került  adatok önmagukért beszélnek. Már az sem igazán örömteli, hogy tavaly a vagyon elleni bűncselekmények száma 8, míg az ebben a körben okozott kár 37,7 százalékkal növekedett (a betöréses lopásoknál például majd 18 százalékos emelkedést lehetett megfigyelni), az pedig kifejezetten ijesztő, hogy a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtized folyamán soha nem történt annyi személy elleni bűncselekmény, mint 2010-ben, amikor is az előző évhez képest 16,7 százalékos növekedést regisztráltak. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a gazdasági jellegű bűncselekményeket vagy épp a felderítetlenül maradt ügyeket vesszük szemügyre, ugyanis az előzőeknél 28, míg az utóbbiaknál – belügyminisztériumi dicsekvés ide vagy oda – 21 százalékos emelkedés tapasztalható. És noha a Jobbik a romló statisztikák okán elsősorban azt tartotta fontosnak közölni, hogy „a Fidesz-kormány a közbiztonságért tenni akaró gárdistákat és polgárőröket börtönbüntetéssel fenyegeti, miközben a közbiztonság látványosan összeomlik”, magam úgy gondolom, ez a dolog messze nem ilyen-olyan szabadcsapatokról, önjelölt „rendfenntartókról” szól, ráadásul a történet sokkal bonyolultabb, mint azt a magát radikális politikai erőként meghatározó párt politikusai hiszik.

Vagy mint maga az Orbán-kabinet, amely nemcsak azt gondolta, hogy az úgynevezett „három csapás” – amiről különben az ég világon semmit sem hallottunk az elmúlt időkben – egyfajta csodafegyverként működik majd a bűnözők elleni harcban, de azt is, hogy hangzatos kommunkációval (lásd a magabiztosnak tűnő, utólag viszont már nevetséges „két hét alatt rendet teszünk”-féle kijelentést) mindent meg lehet oldani. Csakhát – mint látjuk – a Pintér Sándorékat jellemző egészséges (?) önbizalom aligha elégséges a bűnözés visszaszorításához, ráadául e téren nem csupán nem érdemes, de nem is igazán lehet mellébeszélni, lévén az állampolgárok nem a süket dumák alapján ítélik meg, javult-e a közbiztonság, hanem a saját bőrükön érzik azt. Ami már most a Jobbik elképzeléseit illeti..., nos, én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a párt a különféle „rendfenntartó” alakulatok (csendőrség, gárda, stb.) tevékenységétő, illetve a büntetések drasztikus megszigorításától – például a halálbüntetés visszaállításától és a visszaeső (cigány)bűnözők táborokba zárásától – remélné a helyzet javulását, ám magam azonban ezeket a „megoldási” módokat egyáltalán nem pártolom. És itt természetesen nem kizárólag arról van szó, hogy – amint azt már jó néhány alkalommal elmondtam – a rendfenntartás az állam monopóliuma, következésképp a szabadcsapatok masírozása a rend helyett az anarchia irányába mutat, hanem hogy a bűnözés növekedése szorosan összefügg azzal az egyre mélyülő szociális válsággal, ami ez idő tájt Magyarországot jellemzi. És amíg a ma tapasztalható tömeges elszegényedést nem sikerül megfékezni (most szándékosan nem használom a nagyon sokakat irritáló „megélhetési bűnözés” kifejezést), aligha számíthatunk a jelenleginél jobb helyzetre. Akár két hét, akár két év telik el.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!