Az olasz temperamentum – interjú Novodomszky Évával

– Hogyan ünneplik a húsvétot? A férje olasz, az ő hazájában, családjában nyilván mások a tradíciók.

– A magyar hagyományok sokkal színesebbek, hiszen Olaszországban nincsenek olyan népszokások, mint a locsolkodás vagy a tojáskeresés. Egy alkalommal ünnepeltük már a húsvétot Szicíliá­ban Salvo családjával, de az ő ünnepük inkább a vallásról szól. Természetesen, ezt tiszteletben tartva, akkor elmentünk a családdal az ottani körmenetre, számukra ez a legfontosabb része a húsvéti ünnepnek. A legtöbbször viszont Szarvason, az én szülővárosomban húsvétozunk az anyukámékkal. Megvannak a saját családi hagyományaink. Ilyenkor például hazajönnek a barátok, régi iskolatársak Szarvasra, akár külföldről is, és már-már tradícióvá vált, hogy húsvét vasárnapján csinálunk egy nagy közös ebédet. Itt együtt van három generáció: szülők, nagyszülők és a gyerekek. Húsvéthétfőn pedig a fiaim el szoktak menni locsolkodni, de csak szűk családi körben.

– A férje is velük tart ilyenkor?

– Nem (nevet), ezt a magyar népszokást ő nem tartja, ahogyan a húsvéti kocsonyát sem hajlandó megenni. A sonkát és a tojást igen, ezek mindig vannak az ünnepi asztalon. A közös húsvétvasárnapi ebéd után, ha az idő engedi, kirándulni megyünk, vagy biciklizni. Nagyon szeretjük a Szarvasi Arborétumot, és a fiúk évről évre örömmel nézik meg a Mini-Magyarország Makettparkot.

– Ha már Salvo nem szereti a kocsonyát, ön kísérletezőbb a szicíliai étkekkel?

– Hogyne, az anyósom például nagyon figyel arra, hogy amit véletlenül még nem kóstoltam meg a hagyományos szicíliai ételek közül, azt megfőzze nekem. Sokat vagyunk náluk, főleg nyáron. A gyerekek is imádnak CefalÙban nyaralni, és szerencsére a munkám is lehetővé teszi, hogy akár több hetet is a családdal töltsünk.

– A fiúk jól beszélnek olaszul?

– Igen, kétnyelvűek. Születésüktől fogva ez a természetes számukra. Nagyon ügyesek. A gyerekekkel én általában magyarul beszélek, Salvóval pedig inkább olaszul. Vagy ahogy alakul. Bár viszonylag jól beszélek olaszul, nyelvtani hibáim azért vannak. Régi szerelem fűz az olasz nyelvhez, az egyik legjobb barátnőm Észak-Olaszországban él, és sok-sok nyarat töltöttem nála. Akkoriban szentül hittem, hogy nagyon jól beszélek olaszul, hiszen mindig meg tudtam értetni magam. Ez azért nagyon nem lehetett így, mert Salvónak eleinte rengeteg fejtörést okozott, hogy mit is akarok mondani. Többször javasolta is a kapcsolatunk elején, hogy beszéljünk inkább angolul, de én ragaszkodtam hozzá, ha már az olasz tengerparton vagyunk, akkor csakis olaszul beszélgessünk. Emiatt az is előfordult, hogy egy-egy nap végére rettenetesen megfájdult a feje, annyira kellett koncentrálnia a beszélgetéseinkre. Én meg szinte egész nap beszéltem lelkesen, gátlás nélkül. Idővel persze ki-kijavított Salvo és jól körülírt példákkal megtanította az igazi olaszt.

– Salvo könnyen beilleszkedett?

– Igen, mert ő nagyon meg akarta mutatni, hogy komolyan gondolja a váltást. Úgy jött el Olaszországból, hogy mindenki azt jósolta neki: három hónap múlva úgyis visszajössz. De ő nem akart menekülni csak azért, mert kezdetben nehéz egy másik országban. Próbálta megtalálni azokat a töltődési forrásokat, kikapcsolódási lehetőségeket, amik miatt Budapestet választottuk lakhelyül. Arra sem adott magának sok időt, hogy ne tudjon magyarul beszélni. Rendkívül kommunikatív ember, elképzelhetetlen volt számára, hogy ne beszélje a nyelvet. Igaz, az alanyi és a tárgyas ragozás kifogott rajta. Gyakran mondta is, ilyen a világon nincsen. Nem hitte, hogy ezt valaha is helyesen fogja tudni használni. Persze azt sokszor éreztem rajta, hogy szenved, akár a honvágytól, akár a barátainak, a családjának a hiányától, de nagy kiborulásai nem voltak. Az Olaszországban élő barátnőm sokat segített, rengeteget beszélgettünk. Támogatott és gyakran mondta, hogy ezt így fogadd el, ezt így hidd el. De azt hiszem, valójában senki sem értheti meg igazán, mit él át, mit érez az az ember, aki elhagyja a hazáját.

– Fordítva soha nem merült föl? Nem gondoltak arra, hogy Olaszországban telepedjenek le?

– Az elején szó volt róla, sőt, több másik lehetőség is felmerült. Akkoriban mindegyik megoldás mellett és ellen érveltünk, végül Budapestnél maradtunk. CefalÙ egy fantasztikus kis nyaralóhely, ahol télen nagyjából 15 ezer, nyáron meg százezer ember van, de egy nagy európai fővárosban azért több a lehetőség a gyerekek számára és számunkra is.

– Temperamentumosak lehetnek a mindennapjaik.

– Ez kétségtelen. Salvo mindenben sok, túlzó, színes, mindenben hangos. A családja is ilyen, a barátai is. Bár magam sem vagyok egy csendes ember, így azért nem volt nehéz ezt megszokni, de az első években volt rá példa, hogy néhány hét együttlét után egyszerűen vágytam egy kis csendre. Ez szerencsére csak egyetlenegyszer fordult elő. Az anyósom és a sógornőm nagyon sokat segített, hogy azokat a különbségeket, amik Salvo közt és köztem vannak, könnyebben megértsem és elfogadjam. Anyósomék imádnak beszélgetni, aprólékosan, a legkisebb problémát is szinte „kicsontozzák”.

– A gyereknevelés terén is érződnek a különbségek?

– Nagyon is. Náluk például nem szokás délután sétálni vinni a kisbabát, hiszen 40 fok van árnyékban is, elképzelhetetlen számukra, hogy ilyenkor kivigyék a gyereket, míg nálunk, ugye, a délutáni séta egy természetes dolog. Ellenben ők este, 10 óra körül indulnak útnak és tologatják babakocsiban a kisbabákat a belvárosban. Számomra ez nagyon furcsa volt, hiszen olyankor már minden rendes magyar csecsemő édesdeden alszik az ágyában. Ők meg akkor kerekednek föl, és éjfélkor még boldogan köröznek a babákkal az utcán. Ezt én nehezményeztem is, hogy szerintem ez nem tesz jót a kicsi idegrendszerének, hiszen zaj van körülötte stb. Anyósom pedig értetlenkedett és mondta, neki pedig az a furcsa, hogy mi képesek vagyunk kivinni a magyar gyerekeket télen a mínusz fokokban. Hasonló a helyzet akkor is, ha például leesik egy gyerek a mászókáról. Az olasz mamák borzalmasan túlféltik a kicsiket. Meg is lepődött anyósom, amikor én nem kaptam fel azonnal a gyereket, amikor elesett. Sőt, annyira higgadt maradtam, hogy azzal meg is tudtam nyugtatni.

– Volt konfliktusotok is ezekből a különbségekből adódóan?

– Nem. Az első perctől kezdve elfogadták, hogy én vagyok a gyerekek anyukája és én döntök. Adnak tanácsot, szívesen segítenek, de nem erőltetik rám az elképzeléseiket. Az orrszívó porszívótól egyenesen rettegtek, elképzelhetetlen volt számukra, hogy ez nem árt a babának. Megmutattam nekik, hogy működik és belátták, nagyon is hasznos találmány. De én is hallgatok rájuk, elfogadom, ha az anyósomnak van egy jó házi gyógymódja például a hasfájásra. Nyitottak vagyunk és kölcsönösen tiszteljük egymást. A család nagyon fontos. Mindennap beszélek az anyukámmal, és tudom, bármiben számíthatok rá. De Salvo családjával is szoros a kapcsolatunk. Nagy az összetartás. Szerintem ez azért is alakult így, mert nem élünk hétköznapi életet. A nagy távolságok miatt, a sok logisztika miatt nem is lehetne másképpen. A fiúk éppen úgy imádnak Szarvason lenni, mint Olaszországban, a nagymama házában. Sosem unatkozunk.

Névjegy:
Novodomszky Éva Szarvason született. Diplomáját a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szerezte, majd a Komlósi Oktatási Stúdióban tanult újság­írást. Karrierje a Magyar Televízió ifjúsági híradójának riportereként indult, később a Híradó műsorvezetője lett. Dolgozott a Parlamenti Naplóban, a Ma reggel című műsorban, a Balatoni nyárban, háziasszonya volt a Miss World Hungarynek és A Dalnak is. Jelenleg a Család-barát műsorvezetője. Férje Salvo Sgroi, két fiuk van, Cristiano és Marco.

Takács Eszter -->