Közélet

2008.11.12. 18:39

Élményfürdővel bővül a harkányi strand

Fedett élménymedencével bővülhet a harkányi strandfürdő: a beruházáshoz több mint fél milliárd forint uniós támogatást nyertek, az új létesítmény – ha az önrész fedezésére kap banki hitelt a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. – 2010-től fogadja a vendégeket.

Wald Kata (DN)

Új, ezeregyszáz négyzetméteres élménycsarnokkal bővülhet a harkányi fürdő: a strand korábban jellegzetes fa tetőszerkezettel ellátott, ám jelenleg fedél nélkül üzemelő medencéje melletti zöldövezetben épülne meg a létesítmény. Az új épületrészben a szokványos élményelemekkel – mint például víziörvény, vízigombák – ellátott, változó mélységű, mintegy hatszáz négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező medence kapna helyet: a legkisebbek szórakoztatását csúszda és élménybarlang is biztosítaná. A csarnok specialitása, hogy arculata a tervek szerint, a város hagyományait tükrözve a Harka legenda elemeit elevenítené meg. Mint azt Horváth Sándor, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a fejlesztés eredményeként egy igazi, minden korosztálynak télen-nyáron egyaránt színvonalas szórakozási lehetőséget nyújtó családi fürdővel bővül a harkányi strand.

A csaknem másfél milliárd forintos beruházáshoz a Dél-dunántúli Operatív Program keretein belül, a komplex turisztikai termékcsomagok kialakítását célzó pályázaton mintegy 550 millió forint uniós támogatást nyert a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. A fennmaradó közel 700 millió forintot – tudtuk meg Bédy Istvántól, Harkány polgármesterétől – hitel felvételével biztosítaná az önkormányzati tulajdonban lévő társaság. A bankokkal a tárgyalásokat megkezdték.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A polgármester kérdésünkre elmondta, kizártnak tartja, hogy a régóta várt beruházás esetleg meghiúsulna azért, mert a szükséges önerőt nem tudják előteremteni.

Hozzátette, a végleges kiviteli tervek most készülnek, azt követi az építési engedélyezési eljárás – a kivitelezés a közbeszerzést  követően, jövőre indul: lenne olyan beruházó is, aki a munkálatokat előre megfinanszírozná, így az építkezés kezdésével nem kellene feltétlenül megvárni az uniós támogatás folyósítását. A tervek szerint a 2010-es nyári szezonban már fogadni tudja a vendégeket a komplexum.

A polgármester kiemelte, a város komoly hiányosságát pótolja a fejlesztés, hiszen az európai színvonalú, sokak által kedvelt gyógyfürdő mellett 2010-től a strandfürdőben is a mai kor igényeinek megfelelő szolgáltatásokat tudják majd biztosítani, amitől a városba látogató vendégek számának jelentős növekedését várják.

Következő a tetőépítés

A harkányi fürdő fejlesztésének következő állomása a korábban félig fedett félig nyitott, ám jelenleg tető nélkül üzemelő medence újbóli befedése. Mint ismeretes, a jellegzetes fa tetőszerkezetet nyár elején életveszélyesnek nyilvánították, ezért lebontották. A fürdő kiszolgáló létesítményének felújítása is a tervek közt szerepel: a zuhanyzóknak, öltözőknek is helyet adó épületet a teljes korszerűsítés mellett egy emelettel is bővítenék, ahol wellness-szolgáltatások kapnának helyet. Amint lesz pályázati lehetőség, a gyógyfürdő zrt. benyújtja támogatási igényét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!