Közélet

2014.08.28. 11:57

Paizs Józsefet idén újra díszpolgárnak javasolják

A Szigetvári Emberekért Egyesület ismételten próbát tesz arra, hogy a város korábbi polgármestere méltó elismerésben részesüljön: Varga Zoltán elnök javaslatot nyújtott be posztumusz díszpolgári cím adományozására Paizs József részére.

K. E. (Dunántúli Napló)

Paizs József 2002 és 2010 között volt Szigetvár város polgármestere, valamint a kistérség vezetője. Polgármestersége idején a település hatalmasat fejlődött, több milliárdnyi forint forrás érkezett a városba tevékenysége nyomán. Csak néhány példa: gyógyfürdő, kórházrekonstrukció, oktatási intézmények fejlesztése, Szent Rókus plébániatemplom felújítása, aszfaltozások, belváros rehabilitációs pályázat. A település lakossága iránti elkötelezettsége például szolgálhat a későbbi nemzedékeknek is – áll az egyesület indoklásában.

A javaslatot először 2011-ben adta be az egyesület, akkor a városvezetés annak ellenére elutasította a kezdeményezést, hogy mintegy másfél ezer szigetvári ember aláírásával támogatta a jelölést. A város évente egy díszpolgári és egy posztumusz díszpolgári címet ítélhet oda, a képviselő-testület szeptemberben dönt majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!