Közélet

2014.10.24. 13:12

A mandátumáról is lemondott a volt szigetvári polgármester

Több városban is megtartották már az alakuló testületi üléseket a megyében.

K. E. I. – B. A. – K. E. (Dunántúli Napló)

A Fidesz nem ment el

Szigetváron érdekes körülmények között zajlott az alakuló testületi ülés és alpolgármester-választás. A most induló ciklusban kisebbségbe szoruló Fidesz ugyanis nem képviseltette magát a fórumon. Kolovics János korábbi polgármester lemondott képviselői mandátumáról, ennek betöltése folyamatban van, míg a másik fideszes képviselő nem jelent meg az ülésen.

– A testület egyhangúlag fogadta el Varga Zoltánnak, a Szigetvári Emberekért Egyesület (SZEE) elnökének alpolgármesteri jelölését, ugyanakkor a másik alpolgármesteri posztra dr. Simon János csak az én szavazatomat kapta meg, így kinevezését elutasította a testület. Ahogy választási programomban jeleztem, szerettem volna, ha egy jobboldali alpolgármester is segíti városunk kapcsolatépítését, sajnálatomra ezt elutasították – mondta dr. Vass Péter polgármester.
Lapunk információja szerint a testületben többségben lévő SZEE egy külsős alpolgármester-jelöltet javasol a még üres posztra.

A várkapitányra szavaztak

A siklósi képviselő-testület szerdán tartotta meg alakuló ülését. Marenics János polgármester elmondta: megváltoztatták a szervezeti szabályzatukat, s a korábbiaktól eltérően nem két társadalmi megbízatású, hanem egy főállású alpolgármestert neveztek ki. A korábbi várkapitánynak, Balázs Csabának szavaztak bizalmat a poszton. Megalakult a Fidesz-KDNP önálló frakciója, öt fővel, vezetője Pataki Gabriella, helyettese Mojzes Tamás lett. Máriagyűd önálló részönkormányzatot kap, a polgármester felkérte Szalai Ottó képviselőt – aki Máragyűdről toronymagasan jutott a testületbe –, hogy a következő ülésre dolgozza ki a részönkormányzathoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket.

Külsős alpolgármester

Harkányban két alpolgármestert is választottak a szerdai ünnepi alakuló testületi ülésen. Az őszi választáson kizárólag fideszes jelöltek jutottak a testületbe, sőt ha bármi okból kiesne valamelyikük, a következő tag is kormánypárti jelölt lesz. A társadalmi megbízatású alpolgármester Éva Ferenc képviselő lesz, a főállású, ugyanakkor külsős alpolgármester Remmert Ferenc lesz, a Fidesz helyi elnöke.

A bérekről is döntöttek

Komlón is szerdán délután tartotta alakuló ülését az új képviselő-testület. A 15 képviselőből kilenc fideszes, három MSZP-s, egy a Tisztelet Komlónak Egyesület, egy a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület, egy pedig a Jobbik tagja. Baranya megyében a komlói testületben ül a legtöbb nő (7 fő), 46 százalék arányban. Kupás Tamás Leventét a volt Fidelitas-vezető, Benke Nikolett váltotta az alpolgármesteri poszton havi bruttó 420 ezer forintért, Polics József polgármester bére havi bruttó 523 ezer forint maradt. A képviselők továbbra sem kapnak tiszteletdíjat.

Nem húzták másnapig

Bólyban bonyodalmak nélkül zajlott le az új képviselő-testület alakuló ülése, ahogy Hárs József újraválasztott polgármester fogalmazott: „nem húzódott át másnapra a gyűlés”. A képviselők egyetértésben fogadták el az előzetes programot, a város egy alpolgármesteri cím mellett döntött, ezt a posztot Vajta László tölti be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!