Közélet

2014.10.03. 11:12

Kovács Ágnes jutalomügye - a Fidesz számokat sorol, Kovács elutasít

Részletes adatokat közölt a Fidesz Kovács Ágnes jutalmairól. A baloldali polgármesterjelölt szerint ez gyűlöletkampány.

BAMA

Amint arról beszámoltunk, pécsi híresztelések szerint Cserfainé Kovács Ágnes egészségügyi intézményi vezetőként jogosulatlan jutalmat vett fel. A Fórum Sopianae–MSZP–Együtt-PM pécsi polgármesterjelöltje mindezt három napja sajtótájékoztatón cáfolta.

Az ügyben pénteken délelőtt Decsi István, a Fidesz pécsi csoportjának alelnöke is tartott sajtótájékoztatót, melyen részletes adatokat ismertetett Kovács Ágnes jutalomkimutatásából, amely szerint a polgármesterjelölt az Egyesített Egészségügyi Intézmények főigazgatójaként ötször vett fel jutalmat, összesen 3,1 millió forintot.

A sajtótájékoztatóra reagálva Kovács Ágnes nyílt levélben utasítja vissza a Fidesz általa politikai támadásnak minősített lépését.

A sajtótájékoztatóról szóló közleményt és a válaszlevelet is teljes terjedelmében közöljük alább.

Fidesz: Ötször is felvett jutalmat Kovács Ágnes

A félbaloldali polgármesterjelölt a napokban maga számolt be jutalomügyéről. Akkor azonban nem fedte fel a teljes igazságot, mert nem egyszer, hanem ötször vett fel jutalmat, összesen 3,1 millió forintot. Volt, hogy azért vehetett fel extra pénzt, mert nem adott béremelést a dolgozóknak, noha erre lehetősége lett volna.

Mivel Kovács Ágnes maga hívta fel a figyelmet saját jutalomügyére, ezért képviselőként kikértem a pontos kimutatásokat ezekről. Kovács Ágnes nem a valóságot adta elő az újságírók előtt, ugyanis nem csak egyszer, hanem összesen ötször vett fel százezres jutalmakat, összesen 3,1 millió forintot.

Nézzük ezeket sorban.

Kovács Ágnest 2007. október 1-jén nevezte ki a város az EEI vezetőjének. Jól dolgozhatott, mert 11 nappal később már (2007.10.11.) 385.000 forint jutalmat kapott „átlagon felüli teljesítményének” elismeréseként. Apró szépséghiba, hogy az erről szóló engedélyt október 30-i dátummal írta alá Tasnádi Péter.

A nyilvántartás szerint pár héttel később, 2008 februárjában újabb 491.000 forint jutalmat vett fel, de hogy pontosan miért, arról semmiféle feljegyzést nem találtunk.

3 hónappal később (2008.05.19.) már 750.000 forint jutalmat kapott, noha csak 650 ezer forintra volt engedélye Tasnádi Pétertől. A különbözetet pedig másfél év múlva, 2009 júliusában fizette csak vissza. Azért vehette fel a pénzt – az írásos engedély tanúsága szerint – mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által engedélyezett alapbéremelést nem hajtotta végre az intézménynél, vagyis a dolgozóknak nem fizetett magasabb bért, noha erre volt lehetősége.

Különösen jó év lehetett Kovács Ágnesnek 2008, ugyanis decemberben is 750.000 forintos jutalom ütötte a markát, de hogy miért és mire, ennek szintén semmi nyoma nincs.

2009. január és május között is nagyon dolgozhatott, mert májusban újabb 745.000 forint jutalomban részesült 470 ezer forintos alapfizetésén felül, napokkal az időközi választás előtt. Ez utóbbit Tóth Bertalan, akkori alpolgármester engedélyezte a számára.

Kovács Ágnes mindezek miatt „méltó” helyet foglalhat el a pécsi szocialisták jutalombotrányába keveredett tagjai között. Emlékezetes, a szocialista városvezetések idején 3,2 milliárd, azaz 3200 millió forint jutalmat osztottak szét a városházán.

Decsi István

Fidesz Pécsi Csoport alelnöke

Kovács Ágnes: Reakció a Fidesz gyűlöletkampányára

Csalódott vagyok. Úgy tűnik, ez a kampány sem múlik el mocskolódás nélkül. Ahogy a hét elején egy sajtótájékoztatón elmondtam, több ismerősöm jelezte, politikai támadást terveznek ellenem. Most beigazolódott a gyanúm.

Páva Zsolt polgármesterrel 3 és fél évig dolgoztam együtt, mint az Egyesített Egészségügyi Intézmények Főigazgatója. Munkám ellen kifogást nem emelt, az intézmény működését elismerte. Nehéz is lett volna másként tennie, hiszen felújítottuk a Lánc utcai rendelőintézetet, kigazdálkodtuk az orvosok és ápolók jutalmazásának fedezetét, amely miatt tőlünk nem mentek el az egészségügyi dolgozók, hanem inkább jöttek. 40 millió forinttal vettem át az intézményt és 120 millió Ft-tal adtam át.

Most egy 6 évvel ezelőtti üggyel próbálnak lejáratni azok, akik büszkén reklámozzák magukat az intézmény által elért sikerekkel. Visszautasítom ezt a támadást, elmondtam, hogy semmilyen jogszabályt nem sértettem meg, a részemre kifizetett, de jóvá nem hagyott jutalmamat letétbe helyeztem, majd visszafizettem.

A Fidesz által kinevezett – és egyes esetekben veszteségesen működő – önkormányzati cégvezetők közül többen sokkal több jutalmat kaptak eddig és kapnak jelenleg is. Az nem szúrja a szemüket?

Tényleg csak ez az egy receptje van Páva Zsoltnak? Kár, hogy az én lejáratásomra pazarolja energiáját.

Pécs többet érdemel.

Ébredj Pécs!

Pécs, 2014. október 3.

Cserfainé Dr. Kovács Ágnes

Mivel Kovács Ágnes maga hívta fel a figyelmet saját jutalomügyére, ezért képviselőként kikértem a pontos kimutatásokat ezekről. Kovács Ágnes nem a valóságot adta elő az újságírók előtt, ugyanis nem csak egyszer, hanem összesen ötször vett fel százezres jutalmakat, összesen 3,1 millió forintot.

Nézzük ezeket sorban.

Kovács Ágnest 2007. október 1-jén nevezte ki a város az EEI vezetőjének. Jól dolgozhatott, mert 11 nappal később már (2007.10.11.) 385.000 forint jutalmat kapott „átlagon felüli teljesítményének” elismeréseként. Apró szépséghiba, hogy az erről szóló engedélyt október 30-i dátummal írta alá Tasnádi Péter.

A nyilvántartás szerint pár héttel később, 2008 februárjában újabb 491.000 forint jutalmat vett fel, de hogy pontosan miért, arról semmiféle feljegyzést nem találtunk.

3 hónappal később (2008.05.19.) már 750.000 forint jutalmat kapott, noha csak 650 ezer forintra volt engedélye Tasnádi Pétertől. A különbözetet pedig másfél év múlva, 2009 júliusában fizette csak vissza. Azért vehette fel a pénzt – az írásos engedély tanúsága szerint – mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által engedélyezett alapbéremelést nem hajtotta végre az intézménynél, vagyis a dolgozóknak nem fizetett magasabb bért, noha erre volt lehetősége.

Különösen jó év lehetett Kovács Ágnesnek 2008, ugyanis decemberben is 750.000 forintos jutalom ütötte a markát, de hogy miért és mire, ennek szintén semmi nyoma nincs.

2009. január és május között is nagyon dolgozhatott, mert májusban újabb 745.000 forint jutalomban részesült 470 ezer forintos alapfizetésén felül, napokkal az időközi választás előtt. Ez utóbbit Tóth Bertalan, akkori alpolgármester engedélyezte a számára.

Kovács Ágnes mindezek miatt „méltó” helyet foglalhat el a pécsi szocialisták jutalombotrányába keveredett tagjai között. Emlékezetes, a szocialista városvezetések idején 3,2 milliárd, azaz 3200 millió forint jutalmat osztottak szét a városházán.

Decsi István

Fidesz Pécsi Csoport alelnöke Kovács Ágnes: Reakció a Fidesz gyűlöletkampányára Csalódott vagyok. Úgy tűnik, ez a kampány sem múlik el mocskolódás nélkül. Ahogy a hét elején egy sajtótájékoztatón elmondtam, több ismerősöm jelezte, politikai támadást terveznek ellenem. Most beigazolódott a gyanúm.

Páva Zsolt polgármesterrel 3 és fél évig dolgoztam együtt, mint az Egyesített Egészségügyi Intézmények Főigazgatója. Munkám ellen kifogást nem emelt, az intézmény működését elismerte. Nehéz is lett volna másként tennie, hiszen felújítottuk a Lánc utcai rendelőintézetet, kigazdálkodtuk az orvosok és ápolók jutalmazásának fedezetét, amely miatt tőlünk nem mentek el az egészségügyi dolgozók, hanem inkább jöttek. 40 millió forinttal vettem át az intézményt és 120 millió Ft-tal adtam át.

Most egy 6 évvel ezelőtti üggyel próbálnak lejáratni azok, akik büszkén reklámozzák magukat az intézmény által elért sikerekkel. Visszautasítom ezt a támadást, elmondtam, hogy semmilyen jogszabályt nem sértettem meg, a részemre kifizetett, de jóvá nem hagyott jutalmamat letétbe helyeztem, majd visszafizettem.

A Fidesz által kinevezett – és egyes esetekben veszteségesen működő – önkormányzati cégvezetők közül többen sokkal több jutalmat kaptak eddig és kapnak jelenleg is. Az nem szúrja a szemüket?

Tényleg csak ez az egy receptje van Páva Zsoltnak? Kár, hogy az én lejáratásomra pazarolja energiáját.

Pécs többet érdemel.

Ébredj Pécs!

Pécs, 2014. október 3.

Cserfainé Dr. Kovács Ágnes -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik