Közélet

2016.08.04. 18:02

Életveszély: villám csapott a kilátóba

Életveszélyes a kilátó, egyelőre nem látogatható – figyelmeztetett mindenkit Szeledi Katalin, Magyarhertelend polgármestere.

K. E. I.

Szerdán bukkant fel a hír az interneten, hogy lezárták a falu melletti fából készült kilátót, és a körülötte lévő területet. Az építménybe ugyanis villám csapott, ennek következtében a szerkezetet olyan károsodás érte, hogy életveszélyessé vált. Mivel alapvető szerkezeti elemek mentek tönkre, így nem biztonságos a környezetében tartózkodni. Emiatt a polgármester minden túrázót arra figyelmeztet, hogy ne menjen a kilátó közelébe.



Emellett minden arra járót megkér, hogy a balesetek elkerülése érdekében a kirakott szalagokat, figyelmeztető táblákat ne vegyék le, ne vigyék el. Arról, hogy mikor lesz újra látogatható az építmény, egyelőre nincs információ. A négyszintes, 19 méter magas szerkezetet egyébként 2007-ben építették kő alapra egy uniós pályázat segítségével. A település legmagasabb dombján álló kilátót Napszentélynek nevezték el, mivel az eredeti tervek szerint napóraként is funkcionált volna. A hatalmas építményből 15–20 kilométerre is el lehet látni, szép időben látszik a Tubes és a pécsi TV-torony is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!