Közélet

2010.05.02. 12:20

Autópálya: még nincsenek adatok a kertvárosi helyzetről

Az autópálya átadását követően félő volt, hogy a pécsi Kertvárosra zúdul a forgalom. Borbás László, a közútkezelő megyei igazgatóságának osztályvezetője véleménye szerint a Maléter Pál úton nem nőtt, inkább csökkent.

DN

Ennek elkerüléséért a közútkezelő több helyen is megváltoztatta a forgalmi rendet. A Maléter Pál útnak a nyugati elkerülő út és az 58-as számú főút közötti szakaszáról kitiltották a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárműveket. Az autópálya csomópontját pedig a 6-os számú főút – Pécs, nyugati elkerülő út – Pécs, Pellérdi út – Pécs, délnyugati elkerülő út – 58-as számú főút útvonalon érhetik el a nehéz járművek.

Borbás László, a közútkezelő megyei igazgatóságának osztályvezetője azt közölte, egyelőre nincsenek adataik az érintett területről. Az átadást megelőzően végeztek forgalomszámlálást a pellérdi iskola segítségével, többek között a pécsi Nyugati elkerülő úton, valamint a Pécs és Pellérd között vezető úton, azóta még nem, így egyelőre nincs mód az öszszehasonlításra.

Véleménye szerint – saját tapasztalatai alapján – a Maléter Pál úton nem nőtt a forgalom, sőt, csökkent. A teherautók vezetőinek egy része a Maléter helyett a Kökény felé vezető utat és az 58-as főutat választja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!