egyszer minden kiderül

2021.03.01. 06:13

Barátságnak indult a két nő kapcsolata, de egy fordulat mindent megváltoztatott

Miután munkahelyükön összebarátkoztak, azt vették észre, hogy nagyon sok köztük a hasonlóság. Kutatni kezdték a múltat, megdöbbentek azon, ami kiderült.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Julia Tinetti és Cassandra Madison nyolc évvel ezelőtt ismerkedtek meg munka közben egymással, a New Haven Barban. Azonnal jóban lettek, hamarosan már legjobb barátokként járták a várost, ültek be egy étterembe, vásárolgattak. Egy idő után szinte mindent együtt csináltak.

„Elkezdtünk együtt lógni. Kimentünk inni, vacsorázni. Elkezdtünk egyformán öltözködni”

– mondta a Good Morning Americának Julia a barátságukról.

Miután mindkettejüket kiskorukban örökbe fogadták, egyre több hasonlóságot fedeztek fel, még az is kiderült, hogy ugyanolyan tetoválásuk van. Combjukat a Dominikai Köztársaság zászlaja díszítette, ami már felettébb gyanús volt. De hiába vetették össze születési és adoptálási papírjaikat, különböző városokból származnak, és anyjuknak más a vezetékneve.

Aztán 2018-ban Madison örökbefogadó anyja DNS-tesztet adott neki karácsonyra, így megtalálta biológiai apját, aki még mindig Dominikán élt. Elutazott hozzá, találkozott a testvéreivel, és kiderült, nem ő az egyetlen gyermeke, akit örökbe adtak anyjával.

Meggyőződve, hogy Tinetti volt a másik baba, ő is DNS-tesztet csináltatott,

Mire kiderült, hogy vér szerinti testvérek. „Ilyet csak a tévében látni... Azok az emberek, akiket örökbe fogadtak, most hozzánk fordulnak, ami igazán jó érzés. Ez számomra mindennél többet jelent”

– áradozott Julia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!