Igazi hős

2023.10.15. 11:14

Feláldozta a rekordját a futó, hogy megmentsen egy kóbor kiscicát

A bostoni Sarah Bohan nem erre készült, amikor úgy döntött, hogy nekivág az október eleji chicagói maratonnak.

MW

A két futó megmentette a kiscica életét

Forrás: Facebook / PAWS Chicago

A versenyből ugyanis mentőakció lett, amikor a 34. kilométerénél a kijelölt futópálya mellett egy keservesen nyivákoló kis pamacsot vett észre. Hamarosan kiderült, a bolyhos kis csomag egy eltévedt, rémült kiscica.

Alig egy kiló lehetett, a bundája csupa piszok volt, és keservesen nyávogott

– idézte fel a People magazinnak a futó, szúrta ki a Bors. Mivel úgy tűnt, hogy senki más nem foglalkozik a kisállattal, ő maga vette kézbe az ügyét.

Nemsokára csatlakozott hozzá a barátnője, Gia Nigro is, akivel ezután már elengedték a versenyt, és csak arra koncentráltak, hogy mihamarabb megfelelő helyre juttassák a pöttöm kis állatot.

Tették ezt annak ellenére, hogy Sarah élete eddigi legjobb részidejét futotta, vagyis jó eséllyel megdöntötte volna a saját rekordját. 

Végül majd két kilométernyi séta és kérdezősködés után egy anyuka segített rajtuk: vállalta, hogy gondját viseli a macskusznak.

Így történhetett, a két nő végül folytatta a maratont, amelyen mindketten 3:31:35-ös idővel végeztek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában