A BL-búcsú után

2019.03.07. 21:56

Menesztették az AS Roma vezetőedzőjét

James Pallotta klubtulajdonos köszönetet mondott a távozó edzőnek, de arról egyelőre nem nyilatkozott, ki lesz az utódja.

Eusebio Di Francescót csütörtökön menesztették az AS Roma vezetőedzői posztjáról, miután a csapat szerda este a nyolcaddöntőben búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájától.

A klub honlapjának beszámolója emlékeztet arra, hogy Di Francesco 2001-ben játékosként bajnokságot nyert a fővárosi bordó-sárgákkal, akiknek 2017 nyarán lett a vezetőedzője.

Olasz sajtóértesülések szerint a szezon végéig a pályafutása során több mint egytucat európai élcsapatnál – köztük a Románál – edzősködő, februárban a Fulhamtől menesztett Claudio Ranieri veszi át a csapat irányítását.

Az AS Roma az előző idényben a bajnokságban harmadik lett, az Olasz Kupában a nyolcaddöntőig, a Bajnokok Ligájában pedig – az FC Barcelona búcsúztatásával – az elődöntőig jutott. A mostani szezonban a Serie A-ban 26 forduló után az ötödik helyen áll, a hazai kupában a negyeddöntőben búcsúzott, a BL-ben pedig az FC Porto elleni nyolcaddöntő jelentette számára a végállomást. Di Francesco mérlege 87 tétmérkőzésen 46 győzelem, 18 döntetlen és 23 vereség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!