tönkrement az elektronika

2018.07.19. 15:51

Súlyosan megrongálták az interaktív Wass Albert-szobrot

Több mint 300 ezer forintos kárt okozva tették tönkre az Egerben található interaktív Wass Albert-szobrot.

Az esetről a heol.hu számolt be. Cseh István, a helyi kulturális élet egyik vezetője a portálnak felidézte:

„Amikor ezt a szobrot átadtuk, olyan elektronikai rendszerrel láttuk el, mely a költő verseit tudja lejátszani.”

Cseh István hozzátette, hogy nem először rongálták meg a szobrot:

„Két héttel ezelőtt szétszaggatták a koszorúk egy részét. Múlt hét péntek éjszaka viszont nemcsak a kihelyezett koszorúkkal bántak el, hanem kiszakították a helyéről a koszorútartót, valamint a plexit és a benne lévő elektronikai rendszert is tönkretették.”

– részletezte.

Elmondta, mindenképpen szeretnék megjavíttatni a berendezést, az összeget pedig a szobor megálmodói, az egyik helyi hagyományörző társaság tagjai gyűjtenék össze. Felmerült, hogy kérnek önkormányzati segítséget, de szerintük a megoldást egy köztéri kamera elhelyezése jelentené, ugyanis hétről hétre randalíroznak a fiatalok.

A lap munkatársai megkeresték a rendőrséget is. Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elárulta, hivatalos bejelentés alapján rongálás miatt nyomoznak.

Borítókép: A megrongált Wass Albert-szobor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában