Szélsőség vagy elmezavar?

2020.10.20. 10:21

Templom tetejéről akarta letörni a keresztet egy férfi Angliában (videó)

Megdöbbentő videó kering az interneten arról, ahogyan egy férfi fényes nappal egy templom tetejéről megpróbál letörni egy embernagyságú keresztet a kelet-angliai Romfordban.

A romfordi Chadwell Heath baptista templom volt a célpontja egy fiatal férfinak vasárnap, aki az épület tetején lévő fakeresztet próbálta meg letörni a helyéről fényes nappal. A keresztény szimbólum körülbelül akkora volt, mint a tettes, így a férfi nehezen bírt vele – tudósított róla a V4NA hírügynökség.

A rendőrök hamar kiérkeztek a helyszínre, ahol letartóztatták az elkövetőt, aki azóta is őrizetben van. Az ügyben megszólalt a templom lelkésze, James Thomas is, aki az interneten azt írta az esetről, hogy a tettesnek mentális problémái voltak. Mivel súlyos kár nem esett, és a keresztet is meg lehet javítani, Thomas atya inkább a tettes egészsége miatt aggódik.

This happened in chadwell heath today

Többen annak adtak hangot az interneten, hogy a keresztet megrongáló férfi muszlim lehetett. Egyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a radikális iszlám európai terjedését meg kell állítani, mert folyamatosan rombolja a kontinens kultúráját.

Ze slopen onze cultuur en onthoofden onschuldige mensen. Heel Europa is de klos. Onze regeringen slapen verder maar ik niet: de Islam hoort niet bij ons!! " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#StopIslam pic.twitter.com/zhnp7QwLH3

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában