válság

2021.09.08. 08:05

Százötvenen haltak éhen az etiópiai Tigrében a múlt hónapban

Mintegy százötvenen haltak éhen augusztus folyamán a háború sújtotta észak-etiópiai Tigré tartományban – közölte kedden a BBC hírszolgálata a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nevű szervezet jelentésére hivatkozva.

Ez az első összesítés az emberéleteket követelő tigréi éhínségről azóta, hogy a TPLF júniusban visszafoglalta a kormányerőktől a terület nagy részét. Más, független forrásokból az adatot nem erősítették meg, az etiópiai kormány pedig egyelőre nem reagált rá.

Az ENSZ a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy

mintegy 400 ezer ember él Tigrében éhínség közepette, és nagyjából 5,2 millió emberhez – az ottani lakosság 90 százalékához – sürgősen segélyt kell eljuttatni, különben az elmúlt évtizedek legsúlyosabb éhínsége alakulhat ki.

Etiópiát 1995 óta tíz, etnikai-nyelvi alapon kijelölt szövetségi állam és két önkormányzattal rendelkező város alkotja. Az Etiópia északi részén fekvő Tigrében tavaly november óta dúlnak harcok a kormányerők és az etiópiai belpolitikai életet korábban három évtizeden át irányító, majd a hatalomból kiszorult, etnikai alapon szerveződött TPLF fegyveresei között. A harcokban és légi csapásokban nemzetközi szervezetek közlései szerint ezrek vesztették életüket, kétmillióan menekültek el otthonukból, és súlyos humanitárius válság alakult ki.

Addisz-Abeba június végén egyoldalú tűzszünetet jelentett be, miután a felkelők elfoglalták Tigré székhelyét, Mekelét és a terület nagy részét.

A fegyvernyugvást azonban a felkelők elutasították, az összecsapások pedig átterjedtek a szomszédos régiókra is.

Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) arra figyelmeztetett augusztus utolsó napján, hogy már tizenegy napja nem tudott segélyszállítmányokat küldeni Tigrébe. A helyi hatóságok és a tigréi lázadók egymást vádolták a segélyszállítmányok feltartóztatásával. Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) vezetője, Samantha Power augusztus közepén Addisz-Abebát tette felelőssé a segélyek visszatartásáért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában