Ingatlanmutyi

2022.01.20. 08:11

Több külföldi vevőnek is el akarták adni a Városházát

Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti körök végül elálltak a vásárlástól. Az eladás valószínűleg azért hiúsult meg, mert a közvetítő a vevőktől túl sok jutalékot – vagyis korrupciós pénzt – kért.

Orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházóknak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát Karácsonyék. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő korábban elmondta, az amerikai üzleti kört szintén Berki Zsolt kereste fel azzal, hogy eladó az épület. A befektetők szerint Berki kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, és az üzlet végül nem köttetett meg. 

A Mediaworks Hírcentruma kiderítette azt is, hogy 

olasz befektetőknek is felajánlották a Városháza megvásárlását.

Ebben a folyamatban is fontos szerepet töltött be Berki Zsolt, aki egy levelezés tanúsága szerint felvette a kapcsolatot egy Riccardo Salvatore nevű üzletemberrel. A történtek érdekessége, hogy november közepén, a Városháza-botrány kirobbanását követően megpróbálták eltüntetni a nyomokat.

Volt szándék a Városháza eladására 

Mint ismert, a fővárosi ingatlanok eladása körüli botrányt még az Index.hu robbantotta ki, amikor november 4-én arról írt, hogy a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat eladná a főváros legértékesebb ingatlanját, a budapesti Városházát. A főpolgármester azonnal hírhamisítással vádolta meg a portált. Az Index.hu másnap bemutatott egy szerződést is, amely egy megbízás volt a Városháza értékesítésére Berki Zsolt cége és egy ismert ingatlanos vállalkozás, a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. között. Karácsony Gergelyék ezt is megpróbálták bagatellizálni, és tovább tagadtak. 

Ezt követően számos hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyek azt támasztották alá, hogy a Fővárosi Önkormányzat részéről volt szándék a Városháza értékesítésére.

Bajnai tárgyalt az oroszokkal

A Városháza eladásával kapcsolatban bevonták a tárgyalásokba Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is, aki Gansperger Gyula társaságában találkozott az orosz származású, milliárdos Rahimkulov család képviselőivel.

A tárgyaláson Bajnai elmondta: a befektetők számíthatnak arra, hogy több „cápa” is rámozdul az üzletre, és jutalékot fognak kérni a segítségért cserébe. – Így működik egy hatpárti koalíció – mondta a fővárosi baloldalra utalva. A volt kormányfő Barts Balázsnál „jóval magasabb szinten” győződött meg arról, hogy van szándék a Városháza eladására, utalt azonban arra, hogy a projekt támadható, nem tartotta szerencsésnek, ha a választásokig arról részletek derülnek ki. A hanganyagokban többször előkerült az üzletek után járó „jutalék”, amely egyértelműen egy korrupciós mechanizmusra utal. A csúszópénz mértéke tíz százalék volt, de lehetett alkudni belőle. A felvételek szerint Berki Zsolt kapta meg a vesztegetési pénzeket, amelyeket azután továbbosztott, a hangfelvételek alapján Kiss Ambrus főpolgármester-helyetteshez áramlott a „jutalék”, de utalnak arra is, hogy Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója is kaphatott belőle.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában