Botrány

2022.08.30. 21:00

Hivatalos: Tordai Bence budai luxusvillája jogszerűtlenül, szabálytalanul épült

A kormányhivatal korábban szabálytalan építkezés miatt indított eljárást.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel valósult meg Tordai Bence luxusvillájának megépítése – erősítette meg a Magyar Nemzet kérdésére a Budapesti Kormányhivatal. Tájékoztatásukban azt írták,

az ügyben hatósági bizonyítvány kiállítására irányuló kérelem elbírálása során megállapítást nyert az, hogy az egyszerű bejelentés alapján felépült lakóépület jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel valósult meg.

A Budapesti Kormányhivatal arról is tájékoztatott, hogy

„a Kormányhivatal az egyszerű bejelentés alapján megépült lakóépületre vonatkozó hatósági bizonyítvány iránti kérelmet elutasította, a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadta, és ezzel egyidejűleg a szabálytalan építési tevékenységgel megvalósított lakóépületre vonatkozóan az építésrendészeti eljárást megindította”.

A Mediaworks Hírcentrum információi alapján hiába mentegetőzött többször is Tordai Bence azzal, hogy minden rendben zajlott luxusvillája megépítése körül,

szabálytalan építkezés miatt a kormányhivatal eljárást indított a párbeszédes politikus százötvenmilliós háza ügyében.

Tordai Bence villabotrányát a Metropol robbantotta ki, miután a lap megírta, hogy a Párbeszéd társelnöke vett magának egy parasztházat Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában. Az ellenzéki politikus lényegében e mögé a parasztház mögé „bújva” kezdte el kijátszani az építési előírásokat, mivel a kérdéses telekre a szigorú előírások miatt nem kaphatott új épület építésére engedélyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában