Ifjúságkutató Intézet

2023.07.25. 22:42

A 40 év alattiak többsége Magyarországban gondolkodik

A magyar fiatalok nagyobb része 2050-re saját lakást, házasságot, gyermekeket és magyarországi életet lát maga előtt – derül ki az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét kedden közölték az MTI-vel.

MW

Szegedi Tudományegyetem tavaszi karriernapja a József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2023. április 18-án

Forrás: Délmagyarország

Fotó: Karnok Csaba

Azt írták, hogy az Ifjúságkutató Intézet 2022 végén és 2023 elején 15–39 éves magyar állampolgárok körében, országos, reprezentatív, 1000 fős mintán, személyes megkérdezéssel végzett kutatása arra volt kíváncsi, miként látják a jövőjüket bő negyed század távlatában, amikor már a 42–66 éves korosztályhoz fognak tartozni.

A válaszokból kiderül, a 15–39 évesek nagyjából háromnegyede tartja valószínűnek, hogy 2050-ben saját házban/lakásban (76 százalék), házasként (75 százalék), Magyarországon fog élni (72 százalék).

E három állítást a megkérdezettek több mint fele (52 százalék) valószínűnek tartja, míg kevesebb mint tizedük egyiket sem (8 százalék).

A válaszadók kétharmada (68 százalék) tervez 2050-ig újabb gyermeket vállalni, és ugyanekkora arányban feltételezik azt, hogy anyagilag jobb helyzetben lesznek, mint most vannak

– közölték.

Hozzátették: a megkérdezettek jelenlegi pénzügyi helyzete befolyásolja a jövőképüket. Megállapítható, hogy aki manapság nem küzd anyagi gondokkal, derűlátóbb a 2050-es anyagi helyzetét tekintve; illetve minél rosszabb anyagi körülményekről számol be egy fiatal, annál kevésbé van elképzelése a 2050-es kilátásairól.

A 15–39 évesek csaknem kétharmada (64 százalék) meglehetősen biztos abban, hogy a jelenlegi tanulmányainak vagy foglalkozásának megfelelő munkát fog végezni 2050-ben is. 

Azzal kapcsolatban viszont kiegyenlített a válaszadók véleménye, hogy a kollégáikkal többnyire magyarul vagy idegen nyelven fognak-e értekezni (45-44 százalék).

A nők inkább tartják valószínűnek, hogy 2050-ben nyugdíjasok lesznek (39 százalék kontra 30 százalék), Magyarországon fognak élni (76 százalék kontra 69 százalék), vagy hogy saját tulajdonú lakásban/házban laknak majd (79 százalék kontra 73 százalék). A gyermekvállalás vagy további gyermekvállalás esélyét viszont inkább a férfiak látják valószínűbbnek (70 százalék kontra 66 százalék).

Az is megállapítható, hogy az életkor emelkedésével növekszik a saját tulajdonú ingatlant, a házasságot, a magyarországi tartózkodást valószínűsítők aránya. 

Ehhez képest az idegennyelvű munkakörnyezetet, a jelenleginél jobb anyagi helyzetet és a további gyermekvállalást tekintve az életkor fordított összefüggését figyelhetjük meg.

A kutatás részletesebb megállapításait az MCC Feszten, az Ifjúságkutató Intézet sátrában, az IFJÚSÁG+ - Öt kérdésben a magyarországi 15-39 évesekről című jelentés bemutatásakor ismerhetik meg az érdeklődők. A felmérés később az intézet hivatalos honlapján is elérhető lesz – áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában