Izraeli–palesztin konfliktus

2024.03.16. 13:44

Sok halálos áldozata van egy újabb izraeli légicsapásnak a Gázai övezetben

Az izraeli–palesztin háború 162. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Palesztinok kutatják át a Tabatibi család otthonának romjait ha Gázai övezeti Nuszeirat menekülttáborban

Forrás: AFP

Izraeli jogvédők szerint embertelen körülmények között tartanak fogva palesztinokat

Bebörtönzött palesztinok jogait képviselő izraeli aktivisták arra hívták fel a figyelmet szombaton az ENSZ genfi székhelyén, hogy az emberi jogokat sértő körülmények között tartanak fogságban palesztinokat Izraelben.

Palesztin zászlókat lengető tüntetők tiltakoznak a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin terrorszervezet elleni háború ellen Nápolyban 2024. március 15-én 
Fotó: Cesare Abbate / Forrás: MTI/EPA/ANSA

Tal Steiner ügyvéd, egy kínzásellenes izraeli civilszervezet vezetője az EFE hírügynökségnek elmondta, hogy a napokban találkozott az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó több testületének tagjaival és diplomatákkal, akiknek feltárta a bebörtönzött palesztinok helyzetét. Hivatkozva az izraeli börtönszolgálat adataira, közölte, hogy jelenleg mintegy tízezer palesztint tartanak börtönben, kétszer annyit, mint a Hamász palesztin terrorszervezet tavaly októberi támadását megelőzően. 

Körülbelül 3500-5000 palesztin tartanak fogva Ciszjordániában, és mintegy 600-at börtönöztek be magában Izraelben október 7-e óta. A fogvatartottak másik csoportjához a Gázai övezetben őrizetbe vett palesztinok tartoznak, akiket fogolytáborokká alakított laktanyákban tartanak fogva. Róluk a hatóságok nem adnak tájékoztatást Steiner szervezetének állítása szerint, de úgy becsülik, jelenleg 800-1000 ember lehet ezekben a táborokban.

A laktanyákban fogva tartott palesztinokat a jogvédők nem látogathatják, viszont a szabadon engedett palesztinok elmondásából dokumentálták az ezekben a létesítményekben történt jogsértéseket. 

E beszámolók szerint embertelen körülmények között tarják fogva a bebörtönzötteket, szabadtéri ketrecekbe zárják őket, megbilincselve és bekötött szemmel, és az idő nagy részében térdepelniük kell – állította.

A hadseregtől származó információkból tudjuk, hogy 27 palesztin halt meg tavaly október 7-e óta a katonai táborokban

 – mutatott rá Steiner, megjegyezve, hogy sejtésük szerint ennél többen is lehetnek.

A mi felelősségünk is, ezért fel kell emelnünk a szavunkat az ellen, hogy Izrael állam megengedi ezeknek a fogolytáboroknak a működését, és a nevünkben követ el visszaéléseket és kínoz foglyokat

– hangsúlyozta a jogvédő.

Megérkeztek az első tengeri és légi segélyszállítmányok a Gázai övezetbe

Szombaton megérkezett és biztonságban ki is rakodták a Gázai övezetnek szánt első tengeri segélyszállítmányt - közölte szombaton a misszió mögött álló spanyol szervezet, a World Central Kitchen (WCK). Ugyanakkor a német légierő is ledobta első segélyszállítmányait.

Az Open Arms nevű civilszervezet hajója kedden indult útnak kétszáz tonna rakománnyal a ciprusi Lárnaka kikötőjéből, és pénteken érte el a Gázaváros előtti vizeket. A segélyszervezet tájékoztatása szerint szombatra "a teljes szállítmányt kirakodták, és előkészítik a partvidéken történő szétosztásra".

A szervezet helyi partnerekkel együtt 60 közösségi konyhát működtet az övezetben, amelyek a palesztin lakosság számára készítenek ételeket. A háború októberi kezdete óta a WSK saját közlése szerint 1500 teherautónyi élelmiszert szállított az övezetbe, és 37 millió adag ételt biztosított a helyi lakosságnak.

Az Open Arms missziója 

most először közelítette meg az elzárt területet tengeren.

 Az Európai Unió is tervez egy tengeri folyosót létesíteni a több mint kétmillió Gázai övezeti lakos ellátásának javítása érdekében.

A World Central Kitchen munkatársai 2024. március 15-én, folyamatos csaták közepette a Gázai övezetnek szánt élelmiszersegélyt rakják ki a nyílt fegyveres hajóról az ostromlott palesztin terület partjára.  
Forrás: Képernyőkép / World Central Kitchen  /AFP

Ettől függetlenül az Egyesült Államok is tengeri folyosót tervez létesíteni, ehhez az amerikai hadsereg egy úszó dokkot épít a gázai partok közelében.

A dpa hírügynökség értesülése szerint a német hadsereg is megkezdte a segélyszállítmányok légi úton történő eljuttatását a harcok sújtotta övezetbe. Az első szállítmányokat ejtőernyővel dobták le.

A Bundeswehr két, Franciaországban állomásozó C-130 Hercules szállító repülőgépet vezényelt a feladat elvégzésére a projektet kezdeményező Jordániába. A gépek 18 tonna rakományt képesek szállítani. A feladat elvégzésében az Egyesült Államok és Franciaország is részt vesz.

A légierő a szállítmányt célba juttató eljárást katonai szakzsargonban "gravitációs ejtőernyőzésként" írta le, amelynek során az csomagokat a rakodórámpán keresztül raklapon gurítják ki a repülőgépből, és azok ejtőernyőkön függve érik el a talajt. Technikailag a módszer különbözik a "ledobástól", amely során a rakományokat ejtőernyős fékezés nélkül dobják le.

Éhínség fenyeget a Gázai övezet északi részén az ENSZ szerint

A Gázai övezet északi részén minden harmadik 2 év alatti gyermek súlyosan alultáplált, és már fennáll az éhínség veszélye - közölte szombaton a palesztin enklávéban működő ENSZ-ügynökség, az UNRWA.

Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező és munkaközvetítő hivatala a Közel-Keleten, az UNRWA közösségi médiában közzétett jelentése szerint "a gyermekek alultápláltsága egyre szélesebb körű, és soha nem látott méreteket ölt Gázában".

A gázai kórházak már alultápláltságban, illetve kiszáradásban elhunyt gyermekekről is beszámoltak.

Több mint öt hónapja tart Izrael légi és szárazföldi hadjárata a Gázai övezetben, amelyet a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet október 7-i támadása váltott ki. Az enkláve nagy része már romokban hever, és a 2,3 millió lakos nagy hányada elhagyni kényszerült lakhelyét, menekülttáborokban néz szembe a súlyos humanitárius válsággal.

Az élelmezésbiztonságot figyelő nemzetközi szervezet, az IPC várhatóan hamarosan jelentést készít a gázai éhínség mértékéről. Decemberi jelentésében a szervezet már az éhínség veszélyére figyelmeztetett a májusig tartó időszakra vonatkozóan.

Az éhínség definíciója szerint akkor áll fenn, ha a lakosság legkevesebb 20 százaléka súlyos élelemhiánnyal küzd, háromból egy gyermek akut alultápláltságban szenved, és 10 ezer emberből naponta kettő éhenhal, vagy alultápláltság okozta valamilyen betegségbe hal bele.

Sok halálos áldozata van egy újabb izraeli légicsapásnak a Gázai övezetben

Legkevesebb 36 halálos áldozatot követelt egy újabb izraeli légicsapás a Gázai övezeti Nuszeirat menekülttáborban helyi egészségügyi források szombati jelentése szerint.

Szemtanúk a Hszinhua kínai hírügynökségnek elmondták, hogy

 izraeli repülőgépek több rakétát lőttek ki egy palesztin család házára a táborban, ami annak teljes megsemmisüléséhez és a szomszédos házak megrongálódásához vezetett. Orvosi forrásoktól a Hszinhua úgy értesült, hogy az izraeli rajtaütés 36 ember, köztük gyermekek és terhes nők halálát okozta.

Palesztinok kutatják át a Tabatibi család otthonának romjait ha Gázai övezeti Nuszeirat menekülttáborban
Forrás: AFP

A Hamász irányítása alatt álló kormányzati médiahivatal teljes mértékben az amerikai kormányt, a nemzetközi közösséget és Izraelt tette felelőssé "a védtelen civilek elleni bűncselekmények és mészárlások eszkalációjáért". A hivatal közleményében szólította fel a szabad világ minden országát: gyakoroljanak nyomást Izraelre, hogy hagyja abba a "népirtó háborút".

Ez történt pénteken:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában