Botrány

2024.05.14. 14:45

Elképesztő társaság veszi körül Magyar Pétert

Nyugdíjasokat kifosztó, börtönviselt anyós gazdasági vezető, félkarú rablókkal kereskedő pártalapítók, alvilági testőrök – az Origo összegyűjtötte, kikkel veszi körül magát az újdonsült politikus.

MW

Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke a debreceni Református Nagytemplom előtt tartott anyák napi nagygyűlésen 2024. május 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Egyre több botrány bontakozik ki Varga Judit exférje körül, az agresszió sem áll távol tőle – írja az Origo. A lap emlékeztet: az egyik tüntetésén odáig ment, hogy a résztvevőket hergelte és buzdította erőszakra. Ráadásul egy rendőrségi rádiót internetblokkolónak nézett, majd folyamatosan arról beszél, hogy titokszolgálati emberek megfigyelik őt. 

Testőreinek sem akárkiket választott: rolexet viselő, elsötétített luxusautókkal járó alvilági bűnözőkkel védeti meg magát, akik legutóbb például egy vasúti kocsit is elfoglaltak, tulajdonképpen „elnöki különgéppé” alakították át, és mindenkit ellenőriztek, aki áthaladt a testőrök által védett kocsin – a vasútársaság tájékoztatása szerint jogtalanul. 

Bűnöző anyós?

Az Origo azt is felidézi, hogy a napokban a Metropol saját értesüléseire hivatkozva közzétette: Magyar Péter gazdasági vezetője – nem mellesleg barátnője, Vogel Evelin édesanyja –, Sájer Mária Judit nemrég szabadult a legsúlyosabb büntetés-végrehajtási intézményből, a fegyházból, ahova egy bűnszervezet fontos tagjaként 1200 ember meglopásáért, gátlástalan átveréséért került. A nő a lap szerint négy évet ült.

Sájer Mária éveken át egy piramisjátékot üzemeltető banda tagjaként csalt, lopott és hamisított, nyugdíjasok százait is gátlás nélkül meglopva – szabadulása után pedig Magyar Péter legközelebbi munkatársaként találta meg számítását. Nemcsak gazdasági vezető, ő irányítja Magyar titkárságát is.

A félkarú rablók és a pártalapító

Ha ez nem lenne elég, Magyar Péter új pártjának alapítója, Deák Boldizsár sem kifejezetten mintapolitikus: jónéhány hátrányos helyzetű családot ellehetetlenítő játékgépekkel keresett milliókat. A tipikus kamupártként „működő” Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt kiválasztásáról a sértett exférj korábban azt mondta: a közös értékrend alapján döntött mellettük – írta meg akkor a Magyar Nemzet. 

A kamupárt egyik alapítója tehát az a Deák Boldizsár, aki mindenféle kétes, gyanús ügyletekbe belefogó üzletember hírében áll Egerben és környékén. 

A régióból származó információk szerint a férfi sokáig a kaszinóbizniszben utazott, és a legkiszolgáltatottabbakat kifosztó automata játékgépek 2012-es betiltása után orrolt meg a kormánypárokra

 – mutat rá az Origo.

Lányokat toborzó jelölt

Nem különb azonban Dálnoki Áron, Magyar Péter pártjának XVII. kerületi jelöltje sem, aki az Origo információi szerint lányokat próbált „felhajtani” egy olaszországi utazásra, mégpedig úgy, mintha minden ingyen lenne. A lap szerint a Tisza Párt polgármesterjelöltje ingyenes utazásért cserébe várt volna ezt-azt (vélhetően szexuális szolgáltatást). A férfi azt írta, hogy

két jó barát leugrana a Garda tóra, Budapestről, ha te vállalkozó szellemű, jókedvű lány vagy, és csatlakoznál, nem ijednénk meg.

 

Forrás:  Origo

„Agymosott magyarok”

Pártjának egy másik jelöltje is tett arról, hogy mindenki emlékezzen rá. Kollár Kinga, a baloldali EP-képviselőjelölt, aki jelenleg az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Ügyekért felelős Főigazgatóságán dolgozik, a Facebookon agymosott népnek nevezte a magyarokat – idézi fel az Origo.

A Tisza Párt EP-listájának 7. helyezettje egy 2022-es Facebook-oldalán közzétett posztja alatt az egyik kommentelőjének a következőket írta:

sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok. Azért én nagyon hálás maradok az ukránoknak és velük együtt az amerikaiaknak is, hogy megállították az oroszokat, és így nem tudtak hozzánk könnyűszerrel bemarsírozni. Mert a magyar haderő nem tartotta volna fel őket.

Forrás:  Origo

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában