Rendkívüli helyzet

2024.06.10. 15:18

A Magyar Honvédség ötven katonával segíti az árvízi védekezést Körmenden

A Magyar Honvédség katonákkal és eszközökkel segíti a megáradt Rába mentén az árvízi védekezést - tájékoztatott a honvédelmi miniszter.

MW

Vészhelyzet a Pinka áradása miatt Vas megyében

Forrás: Vas népe

Fotó: Unger Tamás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: Vámos Zoltán főispán, a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke a Magyar Honvédség segítségét kérte a Rába folyón kialakult rendkívüli árvízhelyzet miatt.

A katonák hétfőn,

Körmendnél kezdik a szolgálatot, ahol az ideiglenesen telepített gátak építésében és megerősítésében vesznek részt.

A miniszter hozzátette: a Magyar Honvédség felkészült arra, hogy szükség esetén további segítséget nyújtson a rendkívüli árhullám elleni védekezésben.

A Magyar Honvédség ötven katonával segíti az árvízi védekezést Körmenden

A Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredének ötven katonája is segíti az árvízi védekezést az áradó Rába folyón Körmendnél - közölte az MTI-vel Kiss Viktor százados.

A katonák tízfős rajokban homokzsákokat raknak a vízügyi szakemberek irányításával a folyó bal partján

- mondta el a Győrből érkezett alakulat parancsnoka.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint a Rába vízgyűjtőjén hétfő hajnaltól ismét esik, a meteorológiai előrejelzések szerint újabb záporok és zivatarok várhatók.

Szentgotthárdon vasárnap este harmadfok felett, 422 centiméterrel tetőzött a Rába, majd apadásnak indult, hétfő reggel hét órakor a 307 centiméteres vízállást mértek.

Körmendnél vasárnap egész nap lassan áradt a folyó, hétfő reggel intenzívebbé vált az emelkedés, a tetőzést az esti órákra az eddig mért legmagasabb, 535 centimétert elérő, vagy azt meghaladó vízállással várják a szakemberek. Sárváron ugyancsak harmadfoknál magasabb tetőzésre számítanak.

© Cseh Gábor
Árvízi védekezés Szentpéterfán
Fotó: © Cseh Gábor / Forrás: Vas Népe

A Rábán levonuló árhullám jelenleg Rábagyarmat és Csákánydoroszló között tart, Rábagyarmaton hajnali három órakor tetőzött 344 centiméterrel, 7 órakor 334 centiméter volt a vízállás.

A vasi patakok is áradnak, a Pinka Felsőcsatáron hajnali 2 órakor tetőzött 508 centiméteres vízállással, ami 106 centiméterrel haladta meg a korábbi 2009-ben mért legmagasabb szintet.

A Strém Kemestaródfánál hétfőn reggel 6 órakor 430 centiméteres vízállással tetőzés közeli állapotban van. A Pinka Kemestaródfánál jelenleg még enyhén árad, reggel 6 órakor 443 centiméter volt a vízállás - tartalmazza a közlemény.

Rekord vízállással tetőzhet hétfőn a Rába Körmendnél

A vízügy csaknem négyszáz szakemberét mozgósította a Rába menti árvízi védekezéshez az ország egész területéről; Körmendnél hétfő este a valaha mért legmagasabb vízállás szintje körüli tetőzés várható a folyón - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.

A közlemény szerint a Duna-vízgyűjtő időjárását a következő néhány napban egy frontrendszer határozza meg; szombat este és éjjel több helyen, így a Rába vízgyűjtőjén is rendkívül heves zivatarrendszer haladt végig, amelyből rövid idő alatt rendkívüli mennyiségű csapadék zúdult le.

Ezen belül is a Strém és a Pinka vízgyűjtőjét érte a legextrémebb terhelés: 6 óra alatt csaknem egy havi esőmennyiséget kapott - tették hozzá.

A legfrissebb előrejelzés szerint hétfőn területi átlagban további 10-20 milliméternyi eső várható - írták, jelezve: a felhőszakadásokkal hirtelen érkező csapadék nem tud beszivárogni a már átnevesedett talajba, a kisebb patakokon pedig komoly vízszintemelkedéseket okoz: a Pinkán Felsőcsatárnál hajnalban 508 centiméteres vízállással meg is dőlt az eddig mért legmagasabb vízállás.

Hangsúlyozták, hogy a következő napokban számottevő csapadék várható elsősorban az osztrák területeken, illetve a Tisza vízgyűjtőjén is.

Az országban jelenleg 912,4 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből 10,42 kilométeren a legmagasabb, vagyis harmadfokú - ismertették.

A Duna vízszintje Budapestnél a szombati tetőzés óta már 26 centimétert csökkent, ugyanakkor a lassú apadás miatt továbbra is marad a magas vízállás; Baján még hétfőn, Mohácsnál pedig kedden várható a tetőzés.

Az előrejelzések szerinti csapadék-utánpótlás várhatóan nem indít újabb árhullámokat, ugyanakkor megjegyezték: a lokálisan hirtelen kialakuló zivatarok miatt a helyzet gyorsan változhat.

Közölték azt is, hogy a védekezési munkálatokhoz eddig a miskolci, a pécsi, a székesfehérvári és a budapesti központú igazgatóságoktól érkezett segítség, de az érintett területekre mennek még szolnoki, nyíregyházi, debreceni és gyulai szakemberek is.

Az ország egész területéről összesen csaknem négyszáz vízügyes szakembert mozgósítottak, akik a társszervek és a lakosság bevonásával eddig már mintegy 120 ezer homokzsákot készítettek elő a mintegy 2,5 kilométer hosszú nyúlgát kiépítéséhez.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában