postabontás

2020.11.04. 08:23

Többszintes parkoló kellene – írja olvasónk

Dunántúli Napló

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Sóki Tamás

Egyre több az autó Pécsett is. Ha csak a saját családomat nézem, akkor a helyzet a következő: nagycsaládosként két autó mindenképp szükséges, mert a gyerekeket délutánonként edzésekre, különféle programokra kell eljuttatni.

A kicsik busszal még nem tudnak közlekedni, a nagyobbaknak meg annyira zsúfolt néha a napirendje, hogy kénytelenek vagyunk segíteni őket abban, hogy egyik helyről a másikra eljussanak, és ne késsenek el sehonnan. Két autóval közlekedünk – az egyik garázsban áll, a másik kint az utcán.

A városnak viszonylag központi részén élünk. Nos, a legnagyobb fiam most kezdi a KRESZ-tanfolyamot, szeretnénk, ha 18 éves koráig megszerezné a jogosítványt. Várható, hogy ő is egy saját kis autóval fog majd közlekedni – mert az neki is könnyebbséget jelent a mindennapokban, és minket, szülőket is tehermentesít kicsit.

Tehát, ha minden a terveink szerint alakul, három autó lesz két éven belül a családban. És nem hiszem, hogy egyedi a példánk. Hogy hol fogjuk majd akkor az autót tárolni, még kérdéses. Garázsra nem költenénk, tehát marad a közterület. Ha például a Centrum parkolót többszintessé alakították volna, az rengeteg plusz férőhelyet jelentett volna. Akár hosszú távon bérbe adható helyeket is – amire biztos sokan vevők lennének. Kár, hogy erre nem gondoltak időben az illetékesek!

D. L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!