Postabontás

2023.07.15. 19:30

A vasút fejlesztésében a jövő - vélekedik olvasónk

Wald Kata

"Arccal a vasút felé!" - az ismert mondás, hogy kitől származik, a ma embere számára nem lényeges. Viszont a megnövekedett közúti forgalom, és az ezzel járó dugók, valamint környezettszennyezés rá kell, hogy irányítsa az országok vezetőinek a figyelmét, arra, hogy a kötött sípályás szállítást szorgalmazzák. Hiszen kisebb gördülősúrlódással járó, és ezáltal azonos teljesítményű járművekkel nagyobb árumennyiséget lehet elszállítani – balesetmentesen.  A tengeren túl, a két óceán közti rozsdás vasúti sínek újra kifényesedtek - ma, ezeken a vasúti pályákon olyan, több mozdony által vontatott áruszállító vasúti szerelvények közlekednek, hogy sokszor nem látni a végüket. 

Úgy tűnik, a magyar kormány is felismerte a fontosságát annak, hogy a jelenlegi közutakon történő áruszállítást átterelje a vasútra. Nem véletlenül épül a Belgrád - Budapest közti vasút, amelynek Belgrád és Újvidék közti szakasza átadásán még a miniszterelnökünk is részt vett. Továbbá tervekben szerepel a tengeri szállítás vasúti szállításra történő átterelése, a kínaiak által tervezett, a Kína és Európa közti volt „selyemút" nyomvonalán megépülő vasúi pályán.

Mi a helyzet szűkebb pátriánkban, Baranyában? Valamikor megépül a mohácsi Duna-híd. Úgy tudom, a tervekben nem szerepel, de jó lenne, ha a híd vagy kétszintes lenne – alul vasúti pálya, fent közút, vagy fordítva -, vagy a bajai hídhoz hasonlóan, a vasút és gépjármű közlekedés megoldott lenne, lámpás tereléssel. A vasúti pálya csatlakozhatna a Duna-Tisza közén megépülő Budapest-Belgrád vasútvonalhoz. Ehhez viszont felül kellene vizsgálni, korszerűsíteni kellene a Mohács-Pécs közti, részben megszűnt vasúti szállítást. Szintén vissza kellene állítani és korszerűsíteni a megszűnt Pécs-harkányi vasutat, meghosszabbítva Eszékig, a Pécstől száz kilométerre lévő nemzetközi repülőtérig.

Mindezeken felül azt is meg kellene vizsgálni, hogy mi az oka a vasúti pálya karbantartásánál jelentkező, az utasok kényelmét befolyásoló gyakori, vagy állandó vágányzáraknak. A kanadai Transzatlanti vasúti pálya egy sínszakaszának cseréjét egy óra alatt kellett elvégezni, mínusz tízfokos hidegben, mert a vonat nem állhatott meg. A csere a megadott határidőre elkészült.

Frantó

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!