A parkoláshoz sok türelem kell – vélekedik olvasónk

Arról, hogy mennyire lesújtó hazánkban a közlekedési morál, sokat olvasni, hallani. Sajnos saját tapasztalataim is ezt igazolják. A minap az egyik pécsi, általában zsúfolt parkolóban helyet kerestem magamnak. Épp szerencsém volt, akadtak szabad helyek. A két, mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhely mellé szerettem volna beállni, viszont előttem két férfi sétált az úton. Ezért csak nagyon lassan tudtam haladni a célom felé. Mikor már majdnem kanyarodtam volna jobbra, hogy leparkoljak, indexelni kezdtem. Egyszer csak hirtelen jobbról, az üres mozgáskorlátozott helyeken keresztül megelőzött egy autó. Nem volt szabályos a manőver, de ami azután következett, az volt csak az igazán megdöbbentő. 

Előttem keresztbe állt, majd betolatott arra a helyre, ahová éppen én is tartottam. Ilyen arcátlansággal nem gyakran találkozik az ember. Ki is szálltam, gondoltam megbeszélem vele, hogy ezt azért nem így kellett volna. Nő létemre kicsit bíztam is abban, hogy a fiatalember van annyira úriember, hogy elnézést kér, és továbbhalad – hiszen volt még hely a parkolóban. De sajnos nem ez történt: mikor mondtam neki, hogy én is éppen beállni készültem arra a helyre, amit sajátos módon elfoglalt, annyi volt a reakciója, hogy későn indexeltem. Természetesen nem ez történt, de ha még így is lett volna, az előzése akkor is szabálytalan volt. Sajnos azonban nem volt lehetőségem mindezt megvitatni vele, mert kipattant az autójából, és elszaladt, mondván, hogy nagyon kell sietnie. Így a férfiatlanság és az udvariatlanság egy ékes példájának lehettem a szemtanúja. Lehet, hogy a pszichológiai alkalmasság bevezetése a jogosítványszerzés feltételeként valóban nem lenne hiábavaló! 

Név és cím a szerkesztőségben