Postabontás

2023.11.28. 07:40

Elvette a parkolót a város – bosszankodik olvasónk

Lassan már két éve, hogy a parkolási lehetőséget elvette tőlünk az önkormányzat, és azóta sincs elfogadható megoldás a problémánkra.

Wald Kata

Fotó: alexfan32

Pedig egy társasháznyi lakó életét nehezítették meg a Jakabhegyi úton az éveken át zavartalanul használt parkoló megszüntetésével – amiről a Postabontásban pár nappal ezelőtt olvashattunk. 

A házunk előtt az árok és a közút közötti gazos, részben kavicsos területen parkoltunk lakásaink megépülése óta, a közeli dűlőkben lakók pedig már évtizedek óta ezt a helyet használták, autóikat itt tették le. Az átmenő forgalmat nem zavarva, balesetveszélyt nem jelentve. Az önkormányzat két évvel ezelőtti intézkedéseinek következtében azonban mára elmondható, hogy a parkolás és az átmenő forgalom is ellehetetlenült a környéken. Nagyjából 400 méteres körzeteben egyszerűen nem lehet megállni, ami az itt élőknek komoly gondot jelent. Pedig a közelben való parkolás a kisgyerekkel, csomagokkal közlekedőknek, vagy az időseknek, mozgáskorlátozottaknak nélkülözhetetlen, csakúgy, mint az ide érkező szolgáltatóknak – szerelőknek, ételfutároknak –, vagy a háziorvosnak. 

Javaslatunk szerint a közút és az árok közötti terület újragondolt tereprendezésével zavartalanul megoldható lenne a parkolás, illetve az egyéb helyeken a helyek pontos kijelölését, felfestését kértük, mert az is orvosolhatná a problémát. Sajnos azonban kérésünk süket fülekre talált. Hogy miért, érthetetlen.

Név és cím a szerkesztőségben 
Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!